Edzője szerint az összes kártyáját ki kell játszania a Honvédnak a Craiova ellen

A Budapest Honvéd labdarúgócsapata úgy készül az Európa-ligában a Craiova elleni csütörtöki idegenbeli visszavágóra, hogy az összes kártyáját ki kell játszania - mondta a kispestiek keddi sajtótájékoztatóján Giuseppe Sannino vezetőedző.Hangsúlyozta: csapata "életben van" a második számú nemzetközi kupasorozatban, és még legalább egy fontos mérkőzés vár rájuk. "Ez egy idegenbeli visszavágó, amelyen erős, jó formában lévő riválissal mérkőzünk meg. Az összes kártyánkat ki kell játszanunk, ötven százalék esélyt adok mindkét csapatnak a továbbjutásra" - utalt a tréner az El-selejtező második fordulójára és a román ellenfélre, amellyel a párharc múlt heti első, magyarországi felvonásán 0-0-s döntetlen játszott.

    
A Craiova már három mérkőzésen van túl a bajnokságában, és mindhármat megnyerte. Ezzel szemben a kispestiek számára csak vasárnap kezdődik a hazai pontvadászat. "Három nap alatt két meccset játszunk, a szakmai stábbal azt kell feltérképeznünk, hogyan tudunk két olyan csapatot kiállítani, amely maximális erőbedobással tudja végigküzdeni ezeket a találkozókat" - emelte ki Sannino. Hozzátette: a bajnokság és a nemzetközi kupasorozat egyaránt fontos számukra, de azért is igyekeznek a lehető legjobban elkezdeni a szezont, mert az "löketet ad a folytatásra".
    

A szakember a bajnoki idénnyel kapcsolatban kifejtette: azért dolgoznak, hogy az legalább olyan jól sikerüljön, mint az előző, amikor negyedik helyen végzett az együttes. A kispesti keret egyelőre véglegesnek tekinthető, legalábbis a vezetőedző szerint, aki az igazolásokat illetően elmondta, nem híve a kapkodásnak. "Meg kell állnunk, hogy felmérjük: jelenlegi állapotunkban mennyit érünk. Aztán elgondolkodhatunk azon, hogy kell-e változtatnunk vagy sem" - hangsúlyozta. Hozzátette: miután a munka mindig kifizetődik, nem szabad türelmetlennek lenniük a bajnokságban.
    

"Így lehetünk az a csapat, amelynek megvan a saját stílusa" - mondta. A sajtótájékoztatón jelentették be, hogy az együttes kapitánya, Djordje Kamber 2021 június végéig meghosszabbította a szerződését. Közölték: a 2015-ben Kispestre érkezett, 35 éves védőt pályafutása után is szeretnék a klub kötelekében tartani.
    

"Nagyon örülök neki és büszkeséggel tölt el, hogy úgy érzik, ilyen idősen is a csapat hasznára tudok lenni. A második évet illetően azért még odébb vagyunk, jövő nyáron meglátjuk, milyen állapotban leszek, megyek tovább vagy új utakat keresünk" - mondta Kamber, aki a csütörtöki El-visszavágóról úgy vélekedett: a Craiova jó csapat, néhány egészen kiváló játékossal, de mivel a Honvéd egyre inkább játékba lendül, reális esélyük van a továbbjutásra. "Igyekszünk élni vele és kihasználni a lehetőséget."
   

A sajtótájékoztatón közölték, hogy a klub szombati, 110. születésnapja apropójából 110 szezonbérletet sorsolnak ki a drukkereik között, pénteken pedig bemutatják azt az egyedi "születésnapi mezt", amely a bajnokságban az első számú felszerelése lesz az együttesnek.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com