Edzőtáborban az öttusaválogatottak

A szülés előtt álló Kovács Sarolta és Alekszejev Tamara kivételével a teljes felnőtt öttusaválogatott meleg égövi edzőtáborban készül az idényre - tájékoztatta az MTI-t Martinek János, a férfiak szövetségi kapitánya."Ugyanúgy a Kanári-szigetek legnagyobb városában, Las Palmasban edzőtáborozunk, mint tavaly, de most másik hotelben foglaltunk szállást, mert az egy éve bevált szálló árait nagyon megemelték. Akkor a koronavírus-járvány miatt alig volt turistaforgalom, most viszont már nagy az érdeklődés, és megugrottak az árak" - számolt be telefonon a helyi körülményekről a szakvezető, hozzátéve, hogy a magyar küldöttség a szállóvendégektől elkülönítve étkezik. A tíz férfi és a Kállai Ákos irányította hat női versenyző ideális időjárási körülmények között készülhet. A szakemberek szerint a 20-21 fokos melegben az izmok terhelhetőbbek, nagyobb értékű munkát lehet végezni, mint a magyarországi mínuszokban.
    

"A körülbelül egy kilométerre lévő magánklubban lehetőség van úszásra, vívásra és a laser-run gyakorlására, egy atlétikai központban pedig hetente két-három alkalommal rekortánpályán futhatnak a versenyzők" - vázolta az edzéskörülményeket Martinek János. Mint mondta, az ellátásuk is remek, sok gyümölcs, hal és saláta közül választhatnak, és még a különleges étrendet követőkre, például a vegánokra is gondolnak a helyiek.
   

"Jó a hangulat a csapatban, itt tényleg csak edzéssel és pihenéssel kell tölteni az időt. Hazaérkezésünk után nem sokkal pedig a hagyományos budapesti fedett pályás versennyel megkezdődik az idény. A nemzetközi viadalt ezúttal már az új szabályok szerint rendezzük meg, így mindenki kipróbálhatja magát a párizsi olimpiai rendszerben" - mondta Martinek János.
    

A februári hazai viadal után márciusban elkezdődik a világkupa-sorozat a kairói versennyel, április-május fordulóján Budapest lesz a házigazda, utána május közepén a bulgáriai Albena, majd júniusban a törökországi Ankara, és ugyanott rendezik másfél héttel később a széria fináléját is. A világbajnokságnak jelenleg nincs gazdája, mert a mexikói Cancún visszalépett, az Európa-bajnokság pedig Székesfehérváron lesz augusztus közepén.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com