Egervári Sándor: bravúros tavaszt kell produkálni

Bravúros tavaszt kell produkálnia a Diósgyőri VTK-nak - jelentette ki Egervári Sándor, a labdarúgócsapat új vezetőedzője keddi bemutatkozó sajtótájékoztatóján Miskolcon.

A szakember kifejtette, az a célja, hogy stabilizálja az együttes helyzetét, s ehhez az őszinél több pontot tervez a rövidebb tavaszi idényben. Hozzátette: "hatékony, lényegesen agresszívabb futballt" szeretne és ki akarja szolgálni a közönséget.

es

Emlékeztetett rá, hogy sokat hezitált az elmúlt évben különböző felkérések kapcsán, de a diósgyőri csapat vezetőedzői feladatát nagy kihívásnak tartja. Mint mondta, egy olyan klub életében szeretne eredményes lenni, amely az elmúlt évtizedekben többször volt meghatározója a magyar labdarúgásnak.

Értékelése szerint jók a lehetőségei a DVTK-nak, a vezetés reálisan látja a pillanatnyi helyzetet. Jelenleg tetemes ponthátrányban vannak a középmezőnyhöz képest is, így ahhoz, hogy előre tudjanak lépni, "bravúros tavaszt kell produkálni" - hangsúlyozta.

Utalt arra, hogy a csapat szurkolótábora is meghatározó szerepet tölt be a klub életében.

Arról is beszélt, hogy a keretben minimális változás lehet, s bár erről egyelőre nem tud konkrétumot mondani, a helyzet hétről hétre tisztulni fog, és a törökországi edzőtáborba már az megy majd, aki biztos tagja lesz a DVTK-nak.

Egervári Sándor közvetlen segítőjeként Pisont István tevékenykedik majd. A szakember játékospályafutását követően eddig elsősorban fiatalokkal foglalkozott. A stábot erősíti még Veréb György és Lippai József.

Szabó Tamás ügyvezető emlékeztetett arra, hogy tavaly nyáron Bekő Balázs személyében új vezetőedzője lett a csapatnak. A piros-fehérek azonban nem úgy teljesítettek, ahogy ez elvárható lett volna. Ezután jött a váltás, megkezdték az új edző keresését, s Egervári Sándor mellett tette le a voksát a vezetés, mert rendkívül eredményes klubedzői pályafutás áll mögötte - fűzte hozzá az ügyvezető.

Egervárit - aki korábban az MTK és a Dunaferr élén összesen három bajnokságot nyert, majd az U20-as válogatottat világbajnoki bronzéremig vezette 2009-ben, 2010 és 2013 között pedig a felnőttválogatott mellett tevékenykedett - december 29-én nevezték ki.

A DVTK 19 forduló után 20 ponttal a kilencedik helyen áll a 12 csapatos OTP Bank Ligában. Tavasszal 14 fordulóra kerül még sor.

MTI

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com