Egy évvel halasztják az autósport olimpiát

Egy évvel elhalasztják az idén októberre tervezett Motorsport Games elnevezésű "autósport olimpiát", melynek helyszíne a franciaországi Marseille és a Paul Ricard versenypálya marad, új dátuma pedig 2021. október 22-24.A szervező Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) és a technikai, műszaki támogatást nyújtó SRO Motorsports Group keddi közös közleménye szerint a halasztásra a koronavírus-járvány miatt kerül sor, ugyanakkor miután a nemzeti sportági szövetségeknek is át kell tervezniük az idei versenynaptárukat, az egyéves csúsztatás biztosítja azt is, hogy a rendezvény nem kerül azonos időpontra más eseménnyel.

    
"A halasztás lehetőséget ad a nemzeti szövetségeknek, a csapatoknak és az SRO-nak is, hogy még jobban fel tudjon készülni az eseményre" - idézte a közlemény Jean Todtot, a FIA elnökét. A szervezők január végén számoltak be arról, hogy a tavaly novemberben Rómában és környékén rendezett első Motorsport Games után a másodikra Marseille-ben és a fennállásának 50. évfordulóját az idén ünneplő Paul Ricard versenypályán kerül majd sor.


Március elején az is kiderült, hogy a tavalyi hat helyett az idén már 15 szakágban küzdenek meg az érmekért és az összetett győzelemért járó trófeáért a nemzetüket képviselő versenyzők. A keddi közleményben az áll, hogy a szakágak számát nem érinti a halasztás, az esemény jövőre az idei évre tervezett módon valósul meg.
    

"Sajnáljuk, de értjük és megértjük a FIA döntését, ebben az időszakban nehéz lenne minőségi nemzeti válogatóversenyeket rendezni, ugyanakkor így több időnk és lehetőségünk marad arra, hogy jövőre minél több szakágban vehessünk részt, és minden kategóriában a legjobb magyar versenyzőket indíthassuk" - nyilatkozta az MTI-nek Oláh Gyárfás, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség elnöke.
    

A tavaly november elején rendezett első Motorsport Games-en hat kategóriában állt rajthoz 49 ország 192 versenyzője. A Róma mellett elhelyezkedő Vallelungában GT, túraautó, Forma-4, drift, gokart szlalom és szimulátor géposztályban versenyeztek a résztvevők, az éremtáblázat élén pedig Oroszország végzett egy arany- és két bronzéremmel, így az övé lett az összetett sikerért járó trófea is. A magyarok öt szakágban indultak, a legjobban Tóth László szerepelt a Forma-4-esek versenyein, melyeken negyedik, valamint hetedik lett a 19 fős mezőnyben.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com