Egy hónapos eltiltás a Mosonmagyaróvár női kézilabdacsapat játékosainak és edzőinek

A Magyar Kézilabda Szövetség etikai és fegyelmi bizottsága súlyos büntetéseket szabott ki a Mosonmagyaróvár női kézilabdacsapatára a játékosoknak és az edzőknek a Debrecen elleni novemberi találkozón tanúsított sportszerűtlen magatartása miatt. A kezdőcsapat tagjait, illetve a vezetőedzőt és a másodedzőt február 10-ig eltiltotta.A szövetség csütörtöki közleménye szerint a bizottság 21 határozatot hozott a november 13-án rendezett bajnoki mérkőzés kapcsán, melynek elején a mosonmagyaróvári kezdőjátékosok összeölelkezve hátat fordítottak a rivális kapujának és megtagadták a játékot, miközben a kispadon tartózkodók összekapaszkodva fejezték ki egyetértésüket.

Ez idő alatt a debreceniek két gólt lőttek, a mérkőzést pedig végül 31-29-re nyerték meg. A közlemény idézte Lóránth József, fegyelmi testület elnökét, akinek szavai szerint a bizottság azt állapította meg, hogy "a kezdőjátékosok magatartása súlyosan sportszerűtlen volt és teljes mértékben ellentétes a sport, a kézilabdázás és a Fair Play eszméjével. A kezdőjátékosok passzív magatartásukkal befolyásolták a mérkőzés végeredményét." Az akciójukkal pedig a kispadon tartózkodók szolidaritást vállaltak.

"Az Etikai- és Fegyelmi Bizottság álláspontja szerint az eljárás alá vontak súlyosan sportszerűtlen megnyilvánulása teljes mértékben játékidegen volt a kézilabda sportághoz, a sportszervezetük, valamint a Magyar Kézilabda Szövetség hírnevéhez pedig méltatlan volt, továbbá rendkívül rossz példát mutattak, mind más kézilabdázóknak, mind pedig az utánpótláskorú játékosoknak" - mondta Lóránth József.

A bizottság döntése alapján a mosonmagyaróvári kezdőjátékosok, Albek Anna, Falusi-Udvardi Laura, Faragó Luca, Nogueira Martins Caroline Aparecida, Stranigg Zsófia, Tóth Eszter és Tóth Gabriella február 10. napjáig tartó határozott idejű eltiltást kaptak, továbbá pénzbüntetésben részesültek. Hozzájuk hasonlóan Gyurka János vezetőedzőt és Stranigg Ferenc edzőt szintén február 10-ig eltiltották és pénzbüntetést kaptak.

Az eltiltások a magyar szövetség által szervezett valamennyi versenyrendszerre vonatkoznakk, az EHF versenyrendszerét azonban nem érinti.

A mérkőzés kezdetekor a kispadon lévő játékosok közül Halter Mélanie, Horváth Szofi Viktória, Ines Ivancok-Soltic, Kukely Anna, Lancz Barbora, Molnár Dorottya, Pipy Wolfs, illetve Varga Emília pénzbüntetést kapott, míg Magyar Flóra Hanna utánpótláskorú játékos írásbeli megrovásban részesült. A stábtagok közül Benkovics Edit és Doka István pénzbüntetést kapott.

A közleményben jelezték, hogy a pénzbüntetések legkisebb összege 100 ezer, a legnagyobb összege pedig egymillió forint. A meccset rendező Mosonmagyaróvári Kézilabda Club Kft.-t rendezési hiányosságok miatt egymillió forintra büntette a bizottság, valamint a soron következő 3 hazai bajnoki/kupamérkőzésen a hazai törzsszurkolók (B-közép) szektorának lezárására, továbbá szövetségi biztonsági ellenőr fogadására kötelezte.

Az érintettek a fegyelmi eljárás végén kijelentették, hogy a határozatok ellen nem nyújtanak be fellebbezést, így a határozatok a kihirdetéssel egyidejűleg jogerőre emelkedtek.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com