Egy mérkőzésen dőlhet el a Balatonfüred párharca
György László, a BKSE vezetőedzője az M4 Sporton elmondta, a klubvezetők az EHF-hez fordultak, hogy oda-visszavágós legyen a párharc, amelynek találkozóit az elképzelésük szerint jövő héten kedden és szerdán játszanának le. Hozzátette, jelenleg minden játékos és stábtag hatósági házi karanténban van, amit csak két negatív teszt esetén lehet elhagyni, ezért a jövő heti utazásuk is kérdéses.
"A sportnak, a kézilabdának működnie, mennie kell, a szurkolóknak is igényük van rá. Hogy ezt milyen minőségben tudjuk kivitelezni, az kérdéses" - nyilatkozta a szakvezető a Kézilabda magazin című műsorban. Hozzátette, március közepétől hat hónap telt el tétmérkőzés nélkül, most viszont nem fordulhat elő, hogy újra hónapokig ne rendezzenek bajnoki meccseket.
"Alkalmazkodni kell ehhez a helyzethez. Akik pozitív tesztet produkálnak, azokat izolálni kell, akik pedig egészségesek, azokkal ki kell állni és játszani" - mondta György László.
(Forrás: MTI)
Hozzászólások