Egy pont mindenképpen kellene a Ferencvárosnak az Alkmaar ellen

Egy pontra legalább szüksége lenne a magyar bajnok Ferencváros labdarúgócsapatának csütörtök este az AZ Alkmaar elleni Európa-liga-mérkőzésen ahhoz, hogy ne kelljen az alapszakasz többi utolsó fordulós találkozójának eredményére figyelnie, de a biztos továbbjutást a győzelem jelentené.A január elején kinevezett új vezetőedző, az ír Robbie Keane irányításával az FTC múlt csütörtökön 2-0-ra kikapott az Eintracht Frankfurt vendégeként, s bár a német csapat a statisztikai adatok és a látottak alapján is óriási fölényben futballozott, a vereség aránya miatt nincs oka szégyenkezésre a zöld-fehér együttesnek.

Az már inkább aggodalomra ad okot, hogy a frankfurti meccset a Ferencváros egyetlen kapura lövési kísérlettel zárta, de az is célt tévesztett, azaz a támadó harmadban nem is a hatékonyság volt a probléma, hanem az, hogy egyáltalán képes-e veszélyeztetni a magyar csapat. Mindez persze nem meglepő, hiszen a Frankfurt a Bundesligában is menetel - jelenleg harmadik -, az El-alapszakaszban pedig az utolsó kör előtt biztos továbbjutásra áll, sőt, ha legalább egy pontot szerez csütörtök este az AS Roma vendégeként, akkor egyenesen a nyolcaddöntőbe jut.

A minőségi különbség tehát egyértelműen a frankfurtiak oldalára billentette a mérleg nyelvét, az Alkmaar ellen viszont a Groupama Arénában, saját közönsége előtt léphet pályára a Ferencváros, amelynek egy győzelem biztos, egy döntetlen pedig nagyon valószínű továbbjutást jelentene. A kilencpontos FTC az első nyolcba már nem érhet oda, tehát februárban mindenképpen játszania kellene a legjobb 16 közé kerülésért, ha viszont elveszíti az Alkmaar elleni meccsét, akkor kizárólag attól függ a továbblépése, hogy közvetlen riválisai milyen eredményeket érnek el a zárókörben.

A tabellán most 22. helyen álló Ferencváros malmára hajthatja a vizet, hogy a mögötte álló együttesek közül több is éppen egymással találkozik, illetve olyan csapatok is vannak, amelyek náluk papíron erősebb és jobb pozíciót elfoglaló ellenféllel csapnak össze csütörtökön.

Nagy kérdés, hogy Robbie Keane és stábja mennyit tud javítani azon, hogy támadásban veszélyesebbé váljon az FTC, amelynek bizonyosan gólt, gólokat kellene szereznie az Alkmaar ellen. A holland ellenfél ugyan a bajnokságban a hétvégén vereséget szenvedett otthon a Sparta Rotterdamtól, múlt csütörtökön viszont az AS Romát verte vendéglátóként 1-0-ra. Az Alkmaar azzal a sikerrel a továbbjutását már be is biztosította, de vélhetően nem feltartott kézzel lép majd pályára Budapesten. Már csak azért sem, mert a rájátszás első körének sorsolásánál egyáltalán nem mindegy, hogy egy csapat például a 9-10., vagy a 23-24. hely között végez-e.

Ami reményt jelenthet a Ferencvárosnak, hogy az Alkmaar az El alapszakaszában idegenben nem nyert meccset, sőt, két vereség mellett döntetlent is csak egy helyszínen, Razgradban játszott a bolgár Ludogoreccel. Keane kinevezése óta az FTC két barátságos felkészülési találkozón, valamint a frankfurti El-összecsapáson sem tudott gólt szerezni, így a csütörtök esti mérkőzésen mindenképpen az lesz a kulcskérdés, hogy összejön-e az első zöld-fehér találat az ír szakember irányításával.

A Ferencváros eddig négy holland ellenféllel összesen hét meccset vívott, ebből egy győzelem és két döntetlen mellett négyszer kikapott, az Alkmaar még nem találkozott magyar riválissal a nemzetközi kupasorozatokban.

A 36 csapatot felvonultató El-alapszakaszból a nyolcadik forduló után az első nyolc helyezett egyenesen a legjobb 16 közé jut, míg a 9-24. pozícióban végző csapatok oda-visszavágós párharcot vívnak a nyolcaddöntőbe kerülését, az utolsó 12 együttes pedig kiesik.

A Groupama Arénában csütörtökön 21 órakor kezdődő Ferencváros-Alkmaar meccs játékvezetője a szerb Nenad Minakovic lesz, a találkozót pedig az M4 Sport, az m4sport.hu, a Nemzeti Sportrádió és a Kossuth Rádió is élőben, ingyen, regisztráció nélkül közvetíti.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com