Egyéni bajnoki címmel elégedetten zárná az évet Siklósi Gergely

Egyéni országos bajnoki címmel zárná le a koronavírus-járvány miatt meglehetősen zaklatott évet a világbajnok Siklósi Gergely.Volt egy világkupaszintű csapatversenyre meghívásuk Svájcba, a november 22-ei hétvégére, de közölték, hogy nem tudják megrendezni; most még ennek a hatása alatt áll - mondta az M1 aktuális csatornának a 2019-ben vb-aranyérmes párbajtőröző. - "Valószínűleg idén nem lesz világkupaversenyünk, tehát arra gondolok, hogy ha az országos bajnokságról, egy aranyat tudok hazahozni egyéniben, akkor már nagyon boldog lennék ezzel az évvel."

    
Siklósi Gergely az ősz elején átesett a koronavírus-fertőzésen, és most fokozatosan tér vissza. "Hat hetet ki kellett hagyni, nem lehetett semmit sem sportolni. Ez azért nagy megterhelés, mert az ember azt érzi, hogy egészséges és menne, de ki kell várni az utolsó heteket is. Az volt a nagy megkönnyebbülés, amikor vissza tudtam jönni végre, és az első edzések után tiszta öröm volt bennem, hogy sikerült visszatérni a pástra. Azóta pedig fokozatosan építkezünk. Szóval nagyon boldog vagyok és szerintem az is maradok az év végéig" - mondta az M4 Sport Sporthíradójában péntek reggel leadott interjúban.
    

Az első edzőtábor után a másodikban már nagyobb szerepet kapott a vívás, de - jegyezte meg - ő még mindig tartja a fokozatosságot. Ezzel együtt úgy érzi, a mostani már szinte teljes értékű készülés volt, a novemberi pedig szerinte még jobb lesz. Jelenlegi állapotát hatvan-hetven százalékosra becsülte, és reményét fejezte ki, hogy az országos bajnokság idejére, december 20. környékére már szászszázalékos lesz.
    

A nemzetközi programot illetően elmondta, hogy a párbajtőr-válogatottal a februári vk-fordulóra készülnek, amelyen eldől, hogy csapatként ott lehetnek-e az elhalasztott olimpián. Ő úgy tudja, a közvetlen ellenfelek hamarabb visszaálltak a vívásba, de ez szerinte akár taktikai hiba is lehet. "Ha most valaki céltalanul edz, az nem vezet sehová. Tehát mi inkább a fizikai felkészülésre figyeltünk, ezen volt a hangsúly. A vívás most kezd szerepet kapni, és reméljük, ez februárban csúcsosodik majd ki, amikor a kvalifikációs világkupán teljesítenünk kell, és akkor lehet, hogy mi leszünk a legjobb formában. Ez a mi tervünk" - mondta.
    

A 23 éves Siklósi januárban megnyerte a heidenheimi vk-t, többek között emiatt is kedvező helyzetben áll egyéniben az olimpiai kvalifikációs küzdelemben, a párbajtőrcsapatnak azonban mindenképpen eredményesen kellett volna szerepelnie a tokiói részvétel kiharcolásához az utolsó, Buenos Aires-i kvalifikációs viadalon, amely azonban márciusban elmaradt. Ezt pótolják majd a jövő év elején.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com