Együttműködés a Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója 2026 programjainak megvalósítása érdekében

Együttműködési megállapodást írt alá a Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója 2026 program megvalósítása érdekében Veszprém önkormányzata, a Pannon Egyetem és a Veszprém-Balaton 2023. Zrt. szerdán a bakonyi vármegyeszékhelyen.Porga Gyula, Veszprém polgármestere a megállapodás aláírása előtt arról beszélt: a városvezetés célja, hogy élhetőségben az európai élmezőnyhöz tartozzon Veszprém.

Ennek egyik eszköze lehet a sportrégiós program annak érdekében, hogy a veszprémiek életminőségét javítani tudják.

A polgármester emlékeztetett: a város és az egyetem stratégiái illeszkednek egymáshoz, már a 2023-as Európa kulturális fővárosa programnál is jó partnerei voltak egymásnak. Hozzátette: az egyetem a több ezer hallgatója mellett nagy munkáltatónak számít, számos civil szervezetnek és sportegyesületnek ad otthont, valamint tudásbázisával is részt tud venni az együttműködésben.

Abonyi János, a Pannon Egyetem rektora hangsúlyozta: a jólétnek, a jó életminőségnek az egészség az alapja, azt pedig befolyásolja, hogy mennyit mozgunk, és mit sportolunk. A sport emellett közösségformáló tevékenység is – hívta fel a figyelmet.

A legfontosabb küldetésnek a rektor azt nevezte, hogy olyan szokásokat alakítsanak ki, amelyeknek része valamilyen sporttevékenység, és a Pannon Egyetem felelősségének érzi, hogy ebben partner legyen, hozzájárulva a régióban élők életminőségének javításához.

Csillag Zsolt, az egyetem kancellárja kiemelte: bár intézményükben és jogelődeiben nem volt sporttudományi képzés, mégis 1951-től folyamatos a tömeg- és versenysport az egyetemen. A Pannon Egyetem több mint 1600 dolgozóval és 7000 fő feletti hallgatói létszámmal rendelkezik, valamint két nagy egyetemi sportklub is működik – mondta, majd bejelentette: a 2026-os évet az intézményben a sport évének nyilvánítják.

A kancellár tájékoztatása szerint az egyetem a sportrégiós programban a kommunikációs területen és egy új módszertan megvalósításában vesz majd részt. Markovits Alíz, a Veszprém-Balaton 2023 Zrt. vezérigazgatója a jó kapcsolatokat méltatva felidézte: a 2023-as Európa kulturális fővárosa program alatt több programot valósítottak meg közösen az egyetemmel. A 2026-os Európa sportrégiója cím egy újabb olyan közös ügy lesz, amelyben Veszprém vezetésével részt vehetnek a régió települései – jelezte a vezérigazgató.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

http://ujhazak.com