Együttműködési megállapodást írt alá a HM és Honvédelmi Sportszövetség

A fiatalok hazafias, honvédelmi nevelésének elősegítéséről írt alá határozatlan időre szóló együttműködési megállapodást pénteken Benkő Tibor honvédelmi miniszter és Simicskó István, a Honvédelmi Sportszövetség elnöke.A Honvédelmi Minisztérium épületében megtartott eseményen Benkő Tibor hangsúlyozta: bár nagyon sok fiatal jelentkezik katonának, a szűrőn az egyik legnagyobb rostát az jelenti, amikor fizikálisan alkalmatlannak kell őket nyilvánítani.

    
"A hazafias, honvédelmi nevelésnek nemcsak színtere, hanem eszköze és formája is a honvédelmi sport, illetve a Honvédelmi Sportszövetség, ezért szeretnénk ezen a területen is továbblépni."  Hozzátette: a megyénként, később járásonként létrejövő honvédelmi sportközpontokban igyekeznek majd a fiataloknak olyan színteret biztosítani, ahol mindenki megtalálhatja a lehetőséget a sportolásra.
    

A honvédelmi miniszter felhívta a figyelmet arra, hogy bár fiatal korban még nem lehet elkezdeni a honvédelemre, hazafiasságra való nevelést, viszont a sport egyfajta tartást ad a fiataloknak, segít nekik abban, hogy egészségesen, életerősen nőjenek fel, ugyanakkor olyan erényekre - közösségi szellem, küzdeni akarás, kitartás - is megtanítja őket, melyekre a katonáknak is szükségük van. Benkő Tibor szerint ez a munka már kezd beérni, büszke arra, hogy olyan kiváló katonáik vannak, mint a Lőrincz testvérek, akik arany, illetve ezüstérmet nyertek a szeptemberi birkózó világbajnokságon.
    

Simicskó István, a hazafias nevelésért, illetve az ezzel összefüggő beruházásokért felelős kormánybiztos emlékeztetett rá: a két és fél éve megalakult Honvédelmi Sportszövetség missziója, hogy a szülőkkel és a kormányzati szervekkel szövetkezve a fiatalokat egészséges értékrendre neveljék. Kiemelte: a sport ebben fontos nevelő szerepet tölt be, a cél pedig az, hogy a sportszövetség segítsen a fiatalok megszólításában, a toborzásban, hogy olyan képességekkel vértezzék fel őket, amelyekkel megállják a helyüket a világ nehézségeivel szemben, illetve szeressék a hazájukat és erős nemzeti identitástudat alakuljon ki bennük.
    

Az MTI kérdésére Simicskó elmondta, a megállapodás értelmében a Honvédelmi Sportszövetség köztestületként honvédelmi táborokat, sport- és akadályversenyeket, valamint haditornákat szervez majd a fiataloknak, és ezek költségeihez a minisztérium biztosítja a forrásokat.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com