Együttműködik a Veszprém Kézilabda Akadémia és a BVSC-Zugló

Együttműködési megállapodás született kedden a Veszprém Kézilabda Akadémia (VKA) és a BVSC-Zugló között.A két sportszervezet budapesti sajtótájékoztatóján Szatmáry Kristóf, a zuglói klub elnöke úgy fogalmazott: a VKA belépése a BVSC életébe olyan szakmai lehetőség, ami egyben óriási előrelépést jelent a náluk játszó fiataloknak és a náluk dolgozó edzőknek. Felidézte, hogy jövő tavasszal ünneplik a tizedik évfordulóját annak, hogy 38 év után újjáalakult a klub kézilabda-szakosztálya.

Mint elhangzott, a partnerség célja, hogy minél hatékonyabban és sikeresebben tudják felkutatni a fiatal tehetségeket. A zuglói klubhoz érkező fiatal játékosok számára fontos motivációt jelenthet ez a partnerség, hiszen aki tehetségesnek bizonyul a korosztályos csapatokban, az a veszprémi akadémián is bizonyíthat a jövőben.

Nem csupán a játékosok szakmai továbblépése kapcsán profitálhatnak az együttműködésből a fővárosiak, hanem edzőik szakmai továbbképzéseken ismerhetik meg a veszprémi utánpótlás-nevelés koncepcióját.

"Minden gyerek a legmagasabb szintre vágyik, és mi nagyon jó utat tudunk mutatni nekik. Aki szakmailag megfelelő szintet ér el, annak nem állunk az útjába, hogy eljuthasson még magasabb szintre" - nyilatkozta Blaskovits Adrienne, a BVSC kézilabda-szakosztályának vezetője. Kővári Péter, a VKA vezérigazgatója hangsúlyozta: alapvető céljuk minden együttműködésnél, hogy mindkét fél egyenlően profitálhasson belőle.

Az együttműködés keretein belül a VKA-ról is érkezhetnek a jövőben játékosok a BVSC-be, továbbá mindkét fél kölcsönösen nyitott egymás elleni felkészülési mérkőzések rendezésére vagy a másik által szervezett utánpótlástornákon való részvételre.

A sajtóeseményen bejelentették azt is, hogy a BVSC-Manna ABC férfi és női vízilabdacsapatát a jövőben az Arena sportszergyártó öltözteti. Dabrowski Norbert szakosztályvezető elmondta, hogy továbbra is a dobogóra kerülés a célja mindkét együttesnek a bajnokságban.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

http://ujhazak.com