Eisenkrammer: már tíz profi csapat jelezte indulási szándékát

Már tíz profi (World Tour- és Pro Team-) csapat jelezte indulási szándékát a jövő májusi Tour de Hongrie országúti kerékpáros körversenyre.A magyar viadal honlapján Eisenkrammer Károly főszervező kiemelte: mivel a pandémia miatt világszerte számos sportesemény maradt el, a nehéz körülmények között megrendezett versenyek ázsiója megnőtt. "A szervezéssel maximálisan elégedettek voltak a csapatok és a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség ellenőre is" - fogalmazott Eisenkrammer az ideire körversenyre utalva. Hozzátette: szerinte az igazi értékmérő a csapatok nevezése lesz a jövő évi Tour de Hongrie-ra. - "Ha tetszett nekik, akkor visszajönnek. És az eddigi nevezések alapján nagyon úgy tűnik, hogy tetszett nekik."

    
Kiemelte: már World Tour-csapatok és Pro Team (korábban prokontinentális) szintű istállók is vannak a jövő évi várólistán. "Néhány nap alatt tíz ilyen klub jelezte, hogy mindenképpen szeretne indulni jövőre is. Szokásunkhoz híven csak a leszerződött csapatok nevét hozzuk nyilvánosságra, vagyis még várni kell néhány hetet, mire a teljes mezőnyt be tudjuk mutatni."
    

A főszervező elmondta: a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) szabályai alapján két egymást követő évben kell a kritériumokat teljesíteni a feljebb lépéshez.

A főleg média- és sportszakmai elvárásokat tartalmazó kívánalmak közé tartozik például a több mint tíz országban sugárzott tévéadás, és legalább tizenkét - jövőre már tizenhárom - profi csapat a rajtvonalon.
    

"2020-ban egy éven belül kétszer is tudtunk volna az elvárt szintnek megfelelő versenyt szervezni, de ez ettől még egy évnek felel meg. Ha jövőre is hozzuk ezt a szintet, akkor 2022-ben már valóban jó eséllyel pályázunk a ProSeries-kategóriára." Eisenkrammer Károly kifejtette, a nemzetközi médiamegjelenés kedvező volt, az Eurosporton minden nap a Tour de France után vagy közvetlenül előtte került adásba felvételről a Tour de Hongrie, az első, esztergomi szakasz egyórás összefoglalóját például csaknem kétmilliónyian látták a csatornán.


Sőt, két és fél hónappal a verseny után, november elején öt napon keresztül ismét műsorra tűzte a Tour de Hongrie szakaszait a francia L'Équipe TV. A hazai nézettségről elmondta, az M4 Sport élő adását idén is százezrek követték, és az internetes portálokon is napokon át kiemelt téma volt a magyar körverseny. Az UCI versenynaptárába jövőre május 12. és 16. közötti időponttal került be a viadal.
    

"Ez az időpont a Giro d'Italia második hetére esik, ami azért kiváló dátum számunkra, mert azon a héten általában kevés World Tour-verseny van a naptárban. A célunk az, hogy átvegyük a kaliforniai körverseny +helyét+ a csapatok naptárában. Az Egyesült Államok legnagyobb, csaknem tizenöt éve zajló versenyének szervezői tavaly novemberben, vagyis még a vírus előtt jelentették be, hogy a következő években pénzügyi problémák miatt nem tudják megszervezni a viadalt."
    

Hozzátette ugyanakkor, nagyjából öt hónapos csúszásban vannak a szervezésben, ám reményei szerint decemberben be tudják jelenteni az útvonalat vagy legalább a versenyt fogadó városokat. "Abban nincs kérdés, hogy jövőre is szép helyekre jut el a verseny, és lesz néhány meglepetésünk a szurkolók számára" - szögezte le. - "Ebben az évben főleg Magyarország északi és keleti vidékein jártunk. Jövőre szeretnénk ismét bevonni a magyar tengert, és talán ismét lesz budapesti szakaszunk is."
    

A lehetséges magyar indulókat illetően elmondta, számukra jelenleg a címvédő, idén Giro d'Italia-induló Valter Attila szereplése a legnagyobb kérdés. "Saját, optimista verzióm alapján Attilát 2021-ben a Tour de France-on indítja új csapata, a Groupama-FDJ. És ha ez így lesz, akkor bizonyára nem indul a Girón, és már +csak+ azt kell elérnünk, hogy a Groupama-FDJ rajthoz álljon a magyar körversenyen" - fogalmazott Eisenkrammer. Kitért arra is, hogy a Dina Mártont és Fetter Eriket foglalkoztató EOLO-Kometa jövőre szintet lépve már Pro Team lesz, és a Giro d'Italia lesz a fókuszban náluk májusban.
   

"Peák Barnabás, Kusztor Péter és Pelikán János esete is hasonló Valter Attiláéhoz, a csapatukkal kell megállapodnunk, és akkor már nagy rá az esély, hogy a magyar versenyzőt is elhozzák" - mondta, megemlítve: a többi magyar bringás számára a kontinentális csapatuk meghívása vagy a magyar válogatottban való szereplés lehet az indulás záloga a Tour de Hongrie-n. - "Egyben azonban biztos vagyok, Valter Attila idei sikere felrázta a többieket is, hogy bizony lehet ilyen erős mezőnyben is nagyot alkotni. Biztos vagyok benne, hogy lesz kiknek szurkolnunk jövő májusban!"


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

Kiváló társ a sporthoz az okosóra

Kiváló társ a sporthoz az okosóra

A sport fontos része az életünknek, hiszen nagyon pozitív hatással van az egészségre, valamint arra, hogy minél tovább meg tudjuk őrizni az aktivitásunkat. Szerencsére ezt már egyre többen felismerik, azonban nem mindig könnyű tartani a rendszerességet, illetve a megfelelő intenzitás megtalálása is

Hihetetlen dolgot tett a horvátok támadója, hogy segítsen a szülőfalujában élőkön

Hihetetlen dolgot tett a horvátok támadója, hogy segítsen a szülőfalujában élőkön

A világbajnoki ezüstérmes, Ante Rebic elképesztő nemes gesztust tett a faluért, ahol felnőtt.

63 év után ismét lesz autóverseny Svájcban!

63 év után ismét lesz autóverseny Svájcban!

A Formula-E mezőnyét engedik be Zürichbe 2018 júniusában.

Masters vb - Kásásék a mesterek között is világbajnokok

Masters vb - Kásásék a mesterek között is világbajnokok

A háromszoros, kétszeres és egyszeres olimpiai bajnokok alkotta magyar férfi vízilabdacsapat szerezte meg az első helyet a budapesti masters vizes világbajnokságon a 40 év felettiek kategóriájában.

Formula-E pilótakeringő

Formula-E pilótakeringő

Ki és hova igazolhat a következő szezonra?

2 képben és 2 mondatban a magyar korrupció bizonyítéka

2 képben és 2 mondatban a magyar korrupció bizonyítéka

Magyarországon nincs korrupció a kormánypárti politikusok szerint. Ha találkoztok egy kormánypárti politikussal, egy képviselővel, az alábbi posztot mutassátok meg neki és kérjétek meg, hogy igennel és nemmel válaszoljon arra, hogy korrupciógyanús-e a képen látható beruházás.

Vizes vb 2017: Óriás-toronyugrás

Vizes vb 2017: Óriás-toronyugrás

Budapest, 2017. július 26.

A Formula-E kedvéért kiszáll a DTM-ből a Mercedes

A Formula-E kedvéért kiszáll a DTM-ből a Mercedes

Megdöbbentő bejelentést tett a német gyártó.

Menekült volt még két évvel ezelőtt a vizes vb-n úszó szír lány

Menekült volt még két évvel ezelőtt a vizes vb-n úszó szír lány

A 19 éves úszó már két évvel ezelőtt is járt Budapesten, a menekültek között.

http://ujhazak.com