Elekes Enikő negyeddöntős, Szabó Nikolett kikapott
A 65 kg-ban szereplő Elekes Enikő magabiztos győzelmet aratott a selejtezőben, ezzel negyeddöntőbe jutott, a 62 kg-os Szabó Nikolett ugyanakkor gyors vereséget szenvedett és már csak a vigaszági folytatásban bízhat a somorjai birkózó Európa-bajnokságon.
A szerdai naphoz hasonlóan csütörtökön is három magyar volt érdekelt a délelőtti programban, közülük Elekes és Szabó gyakorlatilag egyszerre kezdte meg selejtezős mérkőzését. Sokáig azonban nem kellett egyidejűleg két szőnyeget figyelniük a magyar szurkolóknak, ugyanis Szabó Nikolettnek az U23-as világ- és Európa-bajnok Irina Bondar elleni találkozóján gyakorlatilag 25 másodperc alatt eldőlt minden fontos kérdés.
Az ukrán sportoló rögtön a kezdés után nekiugrott magyar riválisának és pillanatok alatt lecsavarta, majd lent a tusveszélyt elkerülni igyekvő magyar birkózót háromszor megbillentette, így 8-0-ra elhúzott. A folytatásban ugyan Szabó már jobban állt a lábán, keményen küzdött, sőt, lábra támadást is indított, de még két perc sem telt el, amikor egy kivitellel az ukrán elérte a technikai tushoz szükséges tízpontos különbséget.
Közben Elekes és a fehérorosz Krisztszina Szazikina még leginkább csak méregette egymást, a második percben aztán a magyar egy szép támadással ellenfele mögé került (2-0), majd a menet végén berántásból gyönyörűen levitte riválisát, így a szünetben 4-0-ra vezetett.
Az U20-as világbajnok, U23-as Eb-második 21 éves magyar birkózó a második szakaszt ott folytatta, ahol az elsőt abbahagyta, gyakorlatilag azonnal derékra ment és két pontért kidobta a szőnyegről a fehéroroszt, ezzel pedig már kifejezetten megnyugtatóvá vált az előnye. A folytatásban Elekes kézben tartotta a meccset, és bár a menet közepén riválisa meg tudott kontrázni egy mögékerülési kísérletet, Elekes Enikő a hajrában egy újabb levitellel (8-2) eldöntötte a meccset és bejutott a negyeddöntőbe.
A harmadik magyar, Dollák Tamara (57 kg) a negyeddöntőben kezdi meg szereplését.
(Forrás: MTI)

Hozzászólások