Elindult a jegyértékesítés a budapesti négyes döntőre

Csütörtökön elindult a jegyértékesítés a női kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntőjére, aminek június első hétvégéjén a budapesti MVM Dome ad otthont.Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF), a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) és a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség (NRÜ) közös sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a négyes döntőnek immár tizedik alkalommal ad otthont Budapest. A jubileumi esemény bekerült a Honvédelmi Minisztérium sportért felelős államtitkársága által életre hívott Sportoló Nemzet Programba, vagyis a tagok kedvezményesen válthatnak jegyet a mérkőzésekre.
    

"A program célja, hogy honfitársainkkal megszerettessük a sportot, és hogy minél többeknek legyen az élete része a mindennapos testmozgás. Nagy öröm, hogy sikerült elérnünk, hogy a Sportoló Nemzet Program klubtagjai harminc százalékos kedvezménnyel tudnak jegyet vásárolni egyes szektorokba a jövő évi négyes döntő mérkőzéseire" - idézi a szervezők sajtóközleménye Schmidt Ádám sportért felelős államtitkárt.
    

Bővebb információt a sportolonemzet.hu honlapon érhetnek el a programról és a csatlakozásról. A sajtótájékoztatón Ilyés Ferenc, az MKSZ elnöke felidézte: tíz évvel ezelőtt a hazai szövetség lobbizott az EHF-nél, hogy honosítsa meg a négyes döntős formátumot a nőknél is, a kölni férfi torna mintájára, és amikor kiírták a pályázatot, az MKSZ mindent megtett, hogy elnyerje a rendezés jogát.
    

"Nagy öröm, hogy az NRÜ-vel és az EHF-fel közösen jövőre is részesei lehetünk ennek az eseménynek. Nagyon bízom benne, hogy magyar csapat is eljut a legjobb négy közé, sőt öt év után valamelyik magyar együttes ismét megnyeri a BL-t" - mondta a játékosként 229-szeres válogatott balátlövő. Sas András, a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség Nonprofit Zrt. vezérigazgatója felidézte, hogy az idei torna egy "igazi kézilabda-örömünnep volt", annak köszönhetően, hogy két magyar együttes, a végül ezüstérmes Ferencváros és a harmadik helyezett Győr is bejutott a négy közé.
    

"Az MKSZ és az EHF olyan magasra tette a lécet az idei eseménnyel, hogy igencsak dolgoznunk kell, hogy megugorjuk, de ez inspirálóan hat ránk, és minden erőnkkel azon leszünk, hogy a jövő évi eseményt is a legszínvonalasabban és legprofesszionálisabban szervezzük meg, ezzel is tovább erősítve Magyarország nemzetközi sportvilágban kivívott megítélését" - nyilatkozta.
    

Hozzátette, öt árkategóriában több mint 20 ezer belépőjegyet terveznek értékesíteni, lehetőséget biztosítva ezzel arra, hogy a minél szélesebb kör látogathasson el a programra. Az eddigi kilenc női BL négyes döntő közül nyolcon szerepelt magyar csapat. Az utóbbi években a norvég Vipers Kristiansand egyeduralkodóvá vált, hiszen a legutóbbi három szezon végén győztesként távozott a magyar fővárosból.
    

A mostani idényben - a sportág történetében első alkalommal - már három magyar csapat szerepel a mezőnyben: a csoportkör nyolcadik fordulója után a Győr százszázalékos teljesítménnyel vezeti az A csoportot, a Debrecen ugyanabban a nyolcasban hatodik, a Ferencváros pedig a B csoportban áll a hatodik helyen.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com