Elkészült a DVTK Medical Center és a birkózóterem

Elkészült a diósgyőri sportegyesület, az 1910-ben alapított DVTK sportorvosi, diagnosztikai és rehabilitációs központja a Medical Center és a klub új birkózóterme, a komplexumot kedden adták át.Az eseményen elhangzott: az előkészületek a háttérben már 2016-ban megkezdődtek, ekkor járt Torinóban Sántha Gergely, a DVTK elnöke és Szabó Zsolt, a klub egészségügyi igazgatója, ahol tanulmányozták a Juventus hasonló egészségügyi komplexumát.

  
A diósgyőri stadion közelében álló DVTK Medical Center megvalósításához - az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásában - egy 2017-es kormányhatározat biztosított csaknem másfél milliárd forintot, a tervezés és kivitelezés másfél év alatt zajlott le, amelynek köszönhetően az országban egyedülálló sportorvosi, diagnosztikai és rehabilitációs központ valósult meg, közel 2000 négyzetméter alapterületen.
    

A központ a legmagasabb szakmai követelményeket is kielégítő eszközökkel - MRI, röntgen, fizikoterápiás készülék, vizsgálók, egyéb orvosi- és rehabilitációs berendezések - rendelkezik, amely a DVTK és az észak-kelet magyarországi régió felnőtt és utánpótlás korú sportolóit, valamint a helyi lakosságot szolgálja. Ezzel a beruházással a Diósgyőr lett az országban az első multisport egyesület, amely saját tulajdonú komplex sportegészségügyi központtal is bír.
    

Az átadáson Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter azt mondta: bármerre is jár a világban, két kifejezés mindenkinek, mindenhol eszébe jut a magyarokról, az egyik Puskás, a másik az Aranycsapat. A tárcavezető úgy fogalmazott: a sport területén gyűjtött sikerek, hagyományok a magyar nemzet legjelentősebb erőforrásai közé tartoznak. Mint mondta, a magyarokra illik a sportnemzet kifejezés, ugyanakkor egy sportoló nemzet is az ország.
    

A miniszter kiemelte, a kormány célja az, hogy a gyermekek minden nap sportoljanak, hogy a sportlétesítmények legyenek világszínvonalúak, és hogy minél több nagy nemzetközi esemény házigazdája lehessen az ország. "Mindhárom célkitűzés tekintetében komoly sikereket értünk el" - tette hozzá, megjegyezve, a sportot a kormány nemzetstratégiai ágazatnak tekinti.
    

Az egészségügyi központ épületében kapott helyet a birkózók új otthona, mintegy hatszáz négyzetméteren két birkózószőnyeget helyeztek el, edzői irodákat, öltözőket, és szaunát alakítottak ki. Németh Szilád, a Magyar Birkózó Szövetség elnöke szerint a diósgyőri birkózás, a szakosztály méltó helyet kapott a most átadott létesítménybe. Emlékeztetett rá, hogy a DVTK már csak azért is kiérdemelte a korszerű bázist, mert kiváló birkózókat adott az országnak. Elmondta azt is: ez a komplexum a régióé is lesz.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

Kiváló társ a sporthoz az okosóra

Kiváló társ a sporthoz az okosóra

A sport fontos része az életünknek, hiszen nagyon pozitív hatással van az egészségre, valamint arra, hogy minél tovább meg tudjuk őrizni az aktivitásunkat. Szerencsére ezt már egyre többen felismerik, azonban nem mindig könnyű tartani a rendszerességet, illetve a megfelelő intenzitás megtalálása is

Hihetetlen dolgot tett a horvátok támadója, hogy segítsen a szülőfalujában élőkön

Hihetetlen dolgot tett a horvátok támadója, hogy segítsen a szülőfalujában élőkön

A világbajnoki ezüstérmes, Ante Rebic elképesztő nemes gesztust tett a faluért, ahol felnőtt.

63 év után ismét lesz autóverseny Svájcban!

63 év után ismét lesz autóverseny Svájcban!

A Formula-E mezőnyét engedik be Zürichbe 2018 júniusában.

Masters vb - Kásásék a mesterek között is világbajnokok

Masters vb - Kásásék a mesterek között is világbajnokok

A háromszoros, kétszeres és egyszeres olimpiai bajnokok alkotta magyar férfi vízilabdacsapat szerezte meg az első helyet a budapesti masters vizes világbajnokságon a 40 év felettiek kategóriájában.

Formula-E pilótakeringő

Formula-E pilótakeringő

Ki és hova igazolhat a következő szezonra?

2 képben és 2 mondatban a magyar korrupció bizonyítéka

2 képben és 2 mondatban a magyar korrupció bizonyítéka

Magyarországon nincs korrupció a kormánypárti politikusok szerint. Ha találkoztok egy kormánypárti politikussal, egy képviselővel, az alábbi posztot mutassátok meg neki és kérjétek meg, hogy igennel és nemmel válaszoljon arra, hogy korrupciógyanús-e a képen látható beruházás.

Vizes vb 2017: Óriás-toronyugrás

Vizes vb 2017: Óriás-toronyugrás

Budapest, 2017. július 26.

A Formula-E kedvéért kiszáll a DTM-ből a Mercedes

A Formula-E kedvéért kiszáll a DTM-ből a Mercedes

Megdöbbentő bejelentést tett a német gyártó.

Menekült volt még két évvel ezelőtt a vizes vb-n úszó szír lány

Menekült volt még két évvel ezelőtt a vizes vb-n úszó szír lány

A 19 éves úszó már két évvel ezelőtt is járt Budapesten, a menekültek között.

http://ujhazak.com