Elmarad az idei magyarországi utánpótlás kick-box Európa-bajnokság

Lemondta a Magyar Kick-box Szakszövetség (MKBSZ) a sportág augusztusi utánpótlás Európa-bajnokságának megrendezését.A szervezőbizottság javaslatára a szövetség elnöksége egyhangúlag határozott úgy, hogy elsősorban a koronavírus-járvány jelenlegi helyzete és jövőbeni bizonytalanságai miatt mégsem vállalja a tervezett hazai rendezésű kontinensverseny lebonyolítását.

     
Galambos Péter, az MKBSZ elnöke elmondta - amint az a szövetség közleményében olvasható -, több tényező is szerepet játszott abban, hogy lemondják a 18 éven aluliak kontinensviadalának a megrendezését azok után, hogy 2017-ben felnőtt világbajnokság, 2019-ben pedig utánpótlás Eb volt Magyarországon. Jelezte, hogy a sportág világszövetsége, a WAKO folyamatos érdeklődésére korábban minden esetben azt válaszolták, hogy készen állnak a lebonyolításra, és garantálják a rendezés szokásos magas színvonalát.
    

"Márciusban azonban itthon és másutt is elkezdtek durvulni a koronavírusos számadatok, és új motívumként megjelent, hogy egyre fiatalabb korosztályok érintettek a fertőzésekben. Ráadásul Szabó Tünde sportért felelős államtitkár körlevelet küldött a sportági szakszövetségeknek, melyben éppen az utánpótlás korú versenyzők veszélyeztetettségére hívta fel a figyelmet, arra kérve a szövetségeket, hogy minél kevésbé tegyük ki a fiatalokat kockázatnak" - magyarázta Galambos Péter.
     

Az MKBSZ első embere beszámolt arról is, hogy körbekérdezték az európai országok kick-box szövetségeit, melyek vennének biztosan részt a győri Eb-n, és "mindössze kilenc ország jelezte, hogy biztosan eljönne". "Úgyhogy a versenyszervező bizottságban minden szempontot megvizsgálva arra jutottunk, hogy engedjük el az Eb-t. Fájó volt ezt kimondanunk, de az ésszerűség és az óvatosság ezt diktálta. Felelősséggel nem lehetett más döntést meghoznunk, hiszen fiatal emberek életével nem játszunk" - tette hozzá.
     

A csütörtöki tájékoztatás szerint az elnök a versenyszervező bizottság javaslatát a Magyar Kick-box Szakszövetség elnöksége elé terjesztette, amely azt egyhangúlag támogatta. Galambos Péter ezt követően tájékoztatta a döntésről a WAKO-t, valamint a sportért felelős államtitkárságot is.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com