Élménykerékpározással kezdődnek a felvezető programok Székesfehérváron

Élménykerékpározással kezdődnek jövő szombaton a Giro d'Italia székesfehérvári felvezető programjai, a városban lesz ugyanis a 2020-as olasz kerékpáros körverseny harmadik etapjának rajtja.Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos Székesfehérváron tartott szerdai sajtótájékoztatóján emlékeztetett arra, hogy alig kétszáz nap múlva, jövő májusban Magyarországról rajtol a 2020-as Giro d'Italia. Mint mondta, óriási figyelem irányul majd ebben a néhány napban Magyarországra, több tízmillió televíziónézőre lehet számítani a világ minden tájáról.

   
"Az egész országban a kerékpározás lesz a középpontba, ezt pedig ki akarjuk használni" - fogalmazott, majd hozzátette: több száz, de akár ezer előkészítő rendezvényt is szerveznek addig, amelyek a városi kerékpározásra, a közlekedési szemléletformálásra és a kerékpáros turizmusra hívják fel a figyelmet. Révész Máriusz az október 19-ei esemény kapcsán jelezte, hogy több magyar kerékpárversenyzőt el kívánnak hívni Székesfehérvárra, akiknek esélye van indulni a jövő évi olasz körversenyen.
   

Mészáros Attila alpolgármester elmondta, hogy a délelőtt élménybringázásra várnak minden érdeklődőt, délután a Zichy-liget környékén pedig különböző kerékpáros programok lesznek. Példaként említette, hogy egy virtuális eszköz és egy kerékpár segítségével bárki együtt tekerhet a versenyzőkkel a Giro d'Italia egyes szakaszain.
    

Oláh Gábor, az egyik szervező, a Szingo Szabadidős Sportegyesület tagja elmondta, hogy a jövő szombati élménybringázást több helyi sportszervezet és kerékpáros egyesület rendezi az önkormányzattal és a Giro 2020 szervezőgárdájával közösen. A Giro harmadik szakaszának nagy részét lefedő útvonalon tekernek majd két távon: lesz egy 75 kilométeres etap, ahová főként országúti kerékpárosokat várnak és lesz egy Székesfehérvár-Nádasdladány közötti oda-vissza út, itt elsősorban túrakerékpárosokra számítanak.
    

A tervek szerint a résztvevők tíz órától - rendőri felvezetés mellett - közösen kerékpároznak ki a Mol Aréna Sóstót érintve a városhatárig, ahonnan két csoportba fejlődve teljesíthetőek a kijelölt távok. A rövidebb távot választók Nádasdladánynál fordulnak vissza, a hosszabb távon tekerők tovább haladnak és Berhida-Pétfürdő-Várpalota-Ősi érintésével érkeznek vissza Nádasdladányba, majd bicikliznek tovább Székesfehérvárra.
    

Jövőre Budapestről rajtol a Giro d'Italia olasz országúti kerékpáros körverseny: május 9-11. között az első három szakaszt rendezik Magyarországon, mielőtt egy szünnapot követően Olaszországban folytatja útját a 103. Giro mezőnye. Az első szakasz egy 9,5 kilométeres budapesti időfutam lesz, majd Budapest-Győr és Székesfehérvár-Nagykanizsa szakaszokat rendeznek.
    

Magyarországot korábban még egyik nagy háromhetes verseny sem érintette. A Giro 1909 óta íródó történetében eddig 13 alkalommal rajtolt a viadal Olaszországon kívül, legutóbb tavaly, amikor Izraelben volt a Grande Partenza.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com