Elrajtolt a mezőny Balatonfüredről

A csütörtök reggeli viharos időjárás miatt kétórás halasztással, az eredetileg tervezett 9 óra helyett 11 órakor elrajtolt az 55. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj mezőnye Balatonfüredről. A szervezők tájékoztatása szerint a tókerülő versenyre 2532 vitorlázó nevezett 515 hajóval. A verseny honlapján azt írták: az 515 vitorlás közül nyolc külföldi. Tizennyolc csapatban nő a kormányos, és öt hajó - a Szent Ágota, a Jukebox, a Mópogó, a Zsófi és a Lilly Elliott - fedélzetén csak nők versenyeznek.

Az indulókat 29 hajóosztályban és 8 csoportban értékelik, a végső győzelemre legesélyesebb nyílt többtestű hajóosztályba 14 csapat nevezett.
   

A Kékszalag rajtjának halasztásáról szerdán döntött a versenyvezető és versenykoordinációs központ. Az időpont megváltoztatását azzal indokolta, hogy az erős szélben a rajthoz este, éjszaka és hajnalban érkező hajók biztonságos kikötése - a kikötői infrastruktúrák szűkössége miatt - nem biztosítható optimálisan. A szervezők hangsúlyozták: a limitidő továbbra is 48 óra, így az idei Kékszalag szombaton 11 órakor zárul.
    

A verseny honlapján fél órával a rajt előtt közzétett meteorológiai előrejelzés szerint a Kékszalag kezdetén időnként erős, 35-45 km/órás lökésekkel kísért északnyugati szélre lehet számítani, ami napközben csak kissé mérséklődik.  Délutántól tovább mérséklődik a szél, de a stabil északi irányú élénk, 20-30 km/órás légmozgás várhatóan estig fennmarad. Éjszakára gyengül a szél, az északias alapáramlás azonban várhatóan több helyen erősebb marad, mint a tavi cirkuláció módosító hatása - jelezték.
    

Azt írták: eleinte erősen felhős lesz az ég, majd a nap folyamán változóan felhős égre, felhőátvonulásokra lehet számítani, egy-egy futó zápor kialakulhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet a víz felett 24-25, késő este 22 fok körül alakul. A víz hőmérséklete 24 fokos. A Kékszalag Európa leghosszabb tókerülő vitorlásversenye, amelyet először 1934-ben rendeztek meg.
    

A hajósokra a 48 órás szintidő alatt légvonalban 155 kilométeres út vár, a balatonfüredi rajt után Balatonkenese, Siófok és a tihanyi szoros érintésével haladnak, és Keszthelynél fordulva térnek vissza Balatonfüredre. Tavaly a versenyre nevezett 516 hajóból 456 teljesítette a nagydíjat, amelyet - saját 2014-es rekordját megdöntve - 7 óra 13 perc 21 másodperces idővel a Józsa Márton vezette Raiffeisen Fifty-Fifty nyert meg. A legtöbbször, tizenháromszor Litkey Farkas győzött a Kékszalagon.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Több mint 800 résztvevővel, köztük magyarokkal indul szombaton a 48. alkalommal sorra kerülő Dakar-rali, a világ leghosszabb és legnehezebbnek tartott tereprali-versenye.

Európa legjobb síelős helyei

Európa legjobb síelős helyei

Ezt a hat helyet ajánlják a szakértők.

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

http://ujhazak.com