Elsírta magát a pizza futár borravalója láttán – videó

Jeff Louis mindennapi szürke hétköznapi munkáját végezte, amikor egyszer főnöke megkérte, hogy teljesítsen egy nagyon fontos rendelést.


USA Ohio államában egy egész templomi kis gyülekezet pizzát rendelt. Főnöke felkérésére Jeff Louis pizza futár még értetlenkedett és morgolódott is.
Végül autójába ült és a gyülekezet számára nagy rendelésű pizzát kiszállította.

ffd

A borravalót megkapta, de nagyon meglepődött, amit videójában el is mond. A felvételt Jeff még akkor készítette, amikor kivitte a pizzákat és visszaült autójába, hogy folytassa útját.

Jeff megszámolta a borravalót és 700 dollár volt. A fiatalember nem is a pénzösszegen volt igazán meglepődve, hanem szereteten és összetartáson annál inkább.

A fiatalember számára épp jókor jött a segítség, hiszen komoly anyagi gondjai voltak.

„Aznap a főnököm arra kért, jöjjek be egy kicsit korábban, mert lenne egy fontos rendelés, amit nekem kellene kiszállítanom. Az elején nagyon bizarr volt. Egy lelkész állt a színpadon, onnan beszélt a néhány százfős közönségéhez. Mikor beléptem, megkért, hogy az egyik pizzát vigyem oda neki a színpadra. Így tettem. Aztán mikor odaadtam neki a dobozt, egyesével odajöttek hozzám a hívek és mindegyikük borravalót adott nekem. Az egész annyira váratlanul ért. Még most sem hiszem el, hogy megtörtént. Hogy ezek az emberek, akik nem is ismernek engem, segíteni akartak. Azon dolgozom, hogy tiszta maradjak és hogy visszatereljem az életem a helyes irányba.” – nyilatkozta Jeff a pizza futár.



Forrás: 24.hu

Hozzászólások

63 év után ismét lesz autóverseny Svájcban!

63 év után ismét lesz autóverseny Svájcban!

A Formula-E mezőnyét engedik be Zürichbe 2018 júniusában.

Masters vb - Kásásék a mesterek között is világbajnokok

Masters vb - Kásásék a mesterek között is világbajnokok

A háromszoros, kétszeres és egyszeres olimpiai bajnokok alkotta magyar férfi vízilabdacsapat szerezte meg az első helyet a budapesti masters vizes világbajnokságon a 40 év felettiek kategóriájában.

Formula-E pilótakeringő

Formula-E pilótakeringő

Ki és hova igazolhat a következő szezonra?

2 képben és 2 mondatban a magyar korrupció bizonyítéka

2 képben és 2 mondatban a magyar korrupció bizonyítéka

Magyarországon nincs korrupció a kormánypárti politikusok szerint. Ha találkoztok egy kormánypárti politikussal, egy képviselővel, az alábbi posztot mutassátok meg neki és kérjétek meg, hogy igennel és nemmel válaszoljon arra, hogy korrupciógyanús-e a képen látható beruházás.

Vizes vb 2017: Óriás-toronyugrás

Vizes vb 2017: Óriás-toronyugrás

Budapest, 2017. július 26.

A Formula-E kedvéért kiszáll a DTM-ből a Mercedes

A Formula-E kedvéért kiszáll a DTM-ből a Mercedes

Megdöbbentő bejelentést tett a német gyártó.

Menekült volt még két évvel ezelőtt a vizes vb-n úszó szír lány

Menekült volt még két évvel ezelőtt a vizes vb-n úszó szír lány

A 19 éves úszó már két évvel ezelőtt is járt Budapesten, a menekültek között.

Megható videó: a magyar futónő feladta a döntőt, hogy felsegítse elesett társát

Megható videó: a magyar futónő feladta a döntőt, hogy felsegítse elesett társát

Az U20-as Európa Bajnokságon játszódott le a megható jelenet Grossetoban.

A vizes vb legveszélyesebb sportjai

A vizes vb legveszélyesebb sportjai

Könnyen komoly sérüléséket szenvedhetnek a sportolók, akiket a fertőzések sem kímélnek.

Vizes vb 2017: Nyíltvízi úszás

Vizes vb 2017: Nyíltvízi úszás

Balatonfüred, 2017. július 20

http://ujhazak.com