Első hazai sikerére hajt a Ferencváros

A spanyol élvonalban szereplő Real Betist fogadja csütörtökön a Ferencváros labdarúgócsapata az Európa-liga csoportküzdelmeinek második fordulójában.Ugyan a zöld-fehérek korábban több alkalommal is értek el bravúros eredményeket a nemzetközi kupaporondon - 2019-ben 1-0-s siker a CSZKA Moszkva otthonában, 2004-ben pedig 1-0-s diadal a Hearts vendégeként -, a csoportkörben aratott hazai győzelem egyelőre még várat magára.    
    

A Ferencváros a Bayer Leverkusen otthonában kezdte a sorozat mostani kiírását és bár Ryan Mmaee góljával vezetett, végül 2-1-re kikapott a Bundesligában jelenleg második gyógyszergyáriaktól. Ez a vereség ugyanakkor nem törte meg  Peter Stöger együttesének lendületét, hiszen a bajnokságban azóta a legnagyobb hazai rivális Fehérvár otthonában diadalmaskodott, valamint legyőzte az ősi ellenfél Újpestet is.
    

Hasonlóan jó formában van a Betis is, amely az első fordulóban kétgólos hátrányból fordítva 4-3-ra verte otthon a Celtic Glasgow-t, a La Ligában pedig legutóbbi négy meccséből hármat megnyert, egyszer pedig döntetlent játszott. A két csapat először találkozik egymással a nemzetközi kupaporondon, a Ferencváros korábban nyolc mérkőzést vívott spanyol csapattal, ezek közül egyet nyert meg, 1982-ben az UEFA Kupa első fordulójában 2-1-re verte az Athletic Bilbaót.


Ezt leszámítva négy döntetlen és három vereség a zöld-fehérek mérlege, ugyanakkor Budapesten csak a Barcelona tudott nyerni, mégpedig tavaly, Bajnokok Ligája-csoportmérkőzésen. A Betis egyetlen magyar érdekeltségű párharcát 1997-ben, a Kupagyőztesek Európa Kupájának első körében a BVSC ellen vívta, és mindkét találkozón 2-0-s győzelmet aratott. A 21.00 órakor kezdődő mérkőzés játékvezetője az izraeli Roi Reinshreiber lesz, a találkozót az M4 Sport élőben közvetíti.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com