Elsőként úszta át négyszer egyfolytában a La Manche-csatornát egy amerikai nő

Elsőként úszta át négyszer egyfolytában a La Manche-csatornát Sarah Thomas, aki kedden ért partot Doverben - tudósított a BBC hírportálja.A 37 éves amerikai ráktúlélő vasárnap kora reggel indult a kihívás teljesítésére, több mint 54 óra alatt tette meg az utat. Az ultramaratoni nyílt vízi úszó - aki egy éve esett át az utolsó mellrák elleni kezelésén - "minden ráktúlélőért" teljesítette a kihívást.

    
Nagyjából 129 kilométeresre tervezte az utat, de az erős áramlatok miatt majdnem 210 kilométert kellett úsznia. "El se hiszem, hogy megcsináltam. Elég kimerült vagyok, egy napig csak aludni szeretnék" - mondta el a szurkolóktól zsúfolt partra érve a BBC-nek. A coloradói Sarah Thomas elmondta, hogy az úszásban a legnagyobb nehézséget a sós víz okozta, szája és torka is sajgott tőle. "Minden egyes hossznak megvolt a maga nehézsége. Amikor Franciaországból utoljára úsztam visszafelé, az rendkívül kemény volt. Úgy éreztem, örökké tart és az áramlás is ellenem dolgozott" - magyarázta.
    

Csak négy úszó tette meg a távot megszakítás nélkül háromszor, négyszer eddig senki sem. Sarah Thomas édesanyja többször elkísérte a lányát a hosszú úszásokra. "Ez volt a legnehezebb. Sok gondja volt a gyomrával. Az első nap végén kicsit aggódtunk, mert semmi nem akart megmaradni benne" - mondta Becky Baxter.
    

Thomas végig elektrolitekkel kevert fehérjeitalt fogyasztott és időnként koffeint, hogy ébren maradjon. A táplálásáról és az ébren tartásáról a segítői gondoskodtak. Doveri partra érését és bekerülését a rekordok könyvébe pezsgővel és csokoládéval ünnepelte. Az extrém sportoló 2007-ben kezdte a nyílt vízi úszást, a csatornát 2012-ben szelte át először, majd 2016-ban újra. Segítői szerint az úszást használta arra, hogy megküzdjön a kezelésekkel.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com