Enrique: 14-15 játékost kell kiemelnem

Luis Enrique, a Paris Saint-Germain vezetőedzője szerint játékosai egyénileg és csapatként is csodálatos munkát végeztek az Arsenal elleni idegenbeli győzelem során a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjében. Mikel Arteta, az angol csapat trénere úgy vélte, valami különlegessel kell előállniuk a jövő szerdai visszavágóra."Tizennégy-tizenöt játékost kell kiemelnem ma este.

Lehet, hogy néhányan jobb teljesítettek, mint mások, és egy titánra volt szükségünk a kapuban, de mindannyian megmutatták, miként kell hozzáállni egy ilyen mérkőzéshez. Egyénileg és csapatként is csodálatos munkát végeztek" - mondta Luis Enrique az Ousmane Dembélé korai góljával elért 1-0-ás siker után.

Hozzátette, futballistái keményen védekeztek, a középpályások és a támadók bátran mentek előre, de azonnal visszaléptek, ha arra volt szükség.

"Enélkül nem lehet eredményt elérni egy olyan csapat ellen, mint az Arsenal" - nyilatkozott a spanyol szakember, aki 2023-ban vette át a PSG irányítását.

"Még csak a félidőben vagyunk. Még csak a párharc felénél járunk, ugyanezt mondtam, amit a Real Madrid elleni 3-0-ás hazai siker után. Azért megyünk majd Párizsba, hogy győzzünk" - jelentette ki Arteta, aki játékosként szerepelt a PSG-ben. Az ugyancsak spanyol Arteta kiemelte, tudja, hogy csapata többre képes.

"Két nagyon jó együttest láttam ma, amelyek között kicsi volt a különbség. Sajnos, a kapu előtt nem voltunk elég hatékonyak. Ha egy csapat be akar jutni a Bajnokok Ligája döntőjébe, valami különlegessel kell előrukkolni, és mi ezt fogjuk tenni Párizsban" - fogalmazott. A párizsiak történetük során először múlták felül londoni riválisukat.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

http://ujhazak.com