Erdős Rita és Bauer Blanka is döntős
Guzi Blanka és Gulyás Michelle után Erdős Rita és Bauer Blanka is döntőbe jutott az öttusázók kínai olimpiai kvalifikációs világbajnokságán, Csengcsouban.
A keddi női selejtezőből mind a négy magyar induló továbblépett, így ott lehetett a csütörtöki elődöntőben, melyben két 18-as csoportból az első kilenc-kilenc hellyel lehetett a fináléba kerülni. Az A-ból korábban Guzi Blanka a harmadik, Gulyás Michelle pedig a hatodik helyen került a fináléba.
A B csoportban Erdős Rita a szerdai körvívás eredménye - 16 győzelem és 19 vereség - alapján a 12.
Bauer Blanka 15 sikeres és 20 vesztett asszóval a 14. pozícióból indult, a központi páston nem szerzett bónuszpontot, a medencében 2:14.43 perccel második lett, a négy lövészettel megszakított 5x600 méteres futásnak a 12. helyről vágott neki. Az összetett számban 11:17.97 perccel a hatodik legjobb volt és ezzel az ötödik helyig zárkózott fel.
A nap elején megrendezték a férfi elődöntősök körvívását, melyben a magyarok jól szerepeltek: az olimpiai kvótás Bőhm Csaba 22, Szép Balázs 21 győzelmet aratott 12, illetve 13 vereség mellett, míg Demeter Bence 19/15-tal, Bereczki Richárd pedig 16/18-cel végzett. A 36-os mezőny egy fővel csökkent, mert az egyiptomi Ahmed el-Gendi - a nemzetközi szövetség eredményközlője szerint - nem fejezte be a számot. A pénteki elődöntőből továbbjutók a szombati fináléba is magukkal viszik majd ezt a vívóeredményt.
Pénteken lesz a férfiak elődöntője, majd szombaton rendezik a döntőket, és akkor hirdetnek eredményt csapatban is. Az egyéni dobogósok olimpiai kvótát szerezhetnek. Ha azonban olyan öttusázó végez érmes pozícióban, aki már korábban kiharcolta az ötkarikás részvétel lehetőségét, a kvóta nem tolódik lejjebb, a ki nem osztható helyeket a közvetlenül a világbajnokság utáni, jövő hétfői olimpiai kvalifikációs ranglistáról töltik majd fel. A magyarok közül jelenleg Gulyás Michelle-nek és Bőhm Csabának van párizsi kvótája. A vb vasárnap a vegyes váltóval zárul.
(Forrás: MTI)


Hozzászólások