Eric, az Angolna a Duna Arénában úszik

Eric Moussambani, azaz Eric, az Angolna, a sydneyi olimpia egyik legnagyobb sztárja rajtkőre áll a Duna Arénában az úszóvilágkupa-sorozat budapesti állomásán, ahol két bemutató futamban is megméreti magát.A magyar szövetség tájékoztatása szerint az idén 40 éves, egyenlítői-guineai Moussambani október 4-én a maguk sportágában eredményes magyar sportolókkal versenyez majd. Vetélytársai lesznek az idei téli olimpián a váltóval aranyérmes rövidpályás gyorskorcsolyázó Liu Shaolin Sándor, az olimpiai és világbajnok tornász Berki Krisztián, a tavalyi Év sportolója, a gátfutó vb-bronzérmes Baji Balázs, a nemrég a crossfit-világbajnokságon nagy meglepetésre ezüstérmes Horváth Laura, az olimpiai bronzérmes, vb-ezüstérmes párbajtőrvívó Somfai Péter, a világ- és Európa-bajnoki bronzérmes birkózó Veréb István, és végül, de nem utolsósorban a magyar futball egyik legelnyűhetetlenebb csatára, a válogatottban 42 mérkőzésen 11 gólos Torghelle Sándor.

    
Második úszása október 6-án lesz majd, amikor a magyar úszóklubok által felkészített olyan felnőttekkel verseng, akik nemrég ébredtek rá, hogy "sosem késő megszerezni az akár a túlélést garantáló úszótudást". Moussambani a 2000-es nyári játékokon szabadkártyával indulhatott el 100 méter gyorson, és emlékezetes, egyúttal emberfeletti küzdelem végén, közel kétperces idővel teljesítette a két hosszt. Moussambani - aki a 200 gyors győztes idejénél is hét másodperccel lassabban ért végig a távon - igazi hőssé vált, az úszásáról készült felvételeket több száz millióan nézték meg, s hatalmas népszerűségre tett szert.
    

A jelenleg hazája úszó szövetségi kapitányaként dolgozó szakember - mint kiderült - a sydneyi versenyig soha nem úszott 50 méteres medencében, hazájában ugyanis egy hotel 13 méter hosszú fürdőjében gyakorolt. Ismertsége révén viszont azóta nagyban változtak a sportág körülményei Egyenlítői-Guineában, ahol ma már két nagymedence is van.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Több mint 800 résztvevővel, köztük magyarokkal indul szombaton a 48. alkalommal sorra kerülő Dakar-rali, a világ leghosszabb és legnehezebbnek tartott tereprali-versenye.

Európa legjobb síelős helyei

Európa legjobb síelős helyei

Ezt a hat helyet ajánlják a szakértők.

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

http://ujhazak.com