Érkeznek a csapatok, a helyszínen edzett a magyar válogatott

Az utolsó simításokat végzik a három nap múlva kezdődő budapesti olimpiai kvalifikációs vívó-világbajnokság helyszínén, a BOK Csarnokban, ahova már folyamatosan érkeznek a csapatok.A kezdésig - többek között régi nagyságok fotóival - feldíszítik a termeket, minden a helyére kerül, miközben zajlik a fegyverhitelesítés. A magyar válogatott pénteken délelőtt nyílt edzésen vett részt, így a versenyzők testközelből érezhették, hogy hamarosan kezdetét veszi az év fő eseménye.

    
Mohamed Aida, a csapat rangidőse az MTI-nek elmondta, hogy bár "ezer" versenyen vett részt, mégis elkezdett izgulni. "Eddig nyugodt voltam, de most, hogy jöttem a csarnok felé, a gyomrom összeugrott, megcsapott a világbajnokság hangulata és már bennem van a drukk. Az a feladat, hogy mentálisan úgy felkészüljek, hogy ez a drukk segítsen és ne gátoljon a versenyen" - tette hozzá.
  

A 43 éves tőröző már 1992-ben nyert Eb-ezüstöt, de igazán az egy évvel későbbi, esseni, világbajnoki második helyével robbant a felnőtt nemzetközi élmezőnybe. "Akkor még sodortak az események, meglepetés volt a döntőbe jutásom, most viszont már jobban meg kell szenvednem az edzéseken, jobban értékelek minden érmet" - mondta Mohamed, aki hozzátette, két lányát mindenképpen kiviszi a csarnokba, hogy érezzék a verseny hangulatát, de biztosan nem akkor lesznek majd ott, amikor ő vív, mert az érzelmileg befolyásolná őt.
    

A legutóbbi, 2013-as budapesti világbajnokságon a magyar válogatott két bronz mellett egy aranyérmet nyert a férfi párbajtőrcsapat jóvoltából. Abból az együttesből egyedüliként Rédli András most is pástra lép majd. "Tiszta lelkiismerettel vágunk neki a vb-nek, bármi lesz is az eredmény, mi mindent megtettünk. A fókuszban az ukránok legyőzése áll, ha ez sikerül, kettős eredményt érünk el: egyrészt nagy lépést teszünk Tokió felé, másrészt egy vetélytárssal kevesebb marad" - mondta Rédli, felidézve egyúttal, hogy hat éve éppen velük vívták a döntőt. "Három hete csak erre az összecsapásra készülünk, videóztunk is, és mentálisan is igyekszünk ráhangolódni a mérkőzésre".
    

Rédli kijelentette, hogy "természetesen a cél az érem", de megismételte, hogy a legfontosabb lépés mégis az ukránok elleni nyolcaddöntős mérkőzés. "A hazai világbajnokság hatalmas lehetőség, ezt a csapat fiatal tagjainak is így kell felfogniuk, nem teherként" - szögezte le a 35 éves, csapatban világ- és Európa-bajnok, olimpiai bronzérmes vívó. "Ha olyan fegyelmezett, egységes vívást mutatunk be, mint a düsseldorfi Eb-n, elérhetjük a célunkat. Az Eb-bronzérem kellően felvértezte a csapatot az újabb jó eredmény elérésére."
    

Kitért arra, hogy általában férfi párbajtőrben a legnagyobb a mezőny, ez most is így van, jósolni nem lehet, minden előfordulhat. "Voltam már Európa-bajnok, világbajnoki bronzérmes, ha jól fog menni a vívás, most is ott lehetek az élen" - zárta esélylatolgatását. A kardozó Decsi Tamás 2005 óta minden felnőtt világbajnokságon szerepelt, kivéve a 2013-as budapestit.
    

"Nagy szívfájdalom még ma is, hogy akkor nem bizonyíthattam hazai közönség előtt. Túl öreg vagyok, ez volt az indok hat éve. Azt hiszem, az azóta eltelt időben rácáfoltam arra a véleményre" - nyilatkozott. A 36 éves Decsinek azért jutott hazai világverseny, de nem a felnőtteknél: 1999-ben Keszthelyen kadetként ezüstérmes lett a junior vb-n.
    

"Most a legfontosabb a csapat jó szereplése. Mivel az utóbbi három vb-n dobogósok voltunk, itt is célunk az éremszerzés, ami az olimpiai kvalifikációt is segítené" - fogalmazta meg a fő célkitűzést.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com