Érmekért utazik az Európa-bajnokságra a magyar sportlövő-válogatott

Két-három érmet vár a magyar szövetség (MSSZ) a válogatottól a július 26-án kezdődő sportlövő Európa-bajnokságon, melyre a felnőtteknél 21 sportoló utazik.Az MSSZ kedden tartott sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy óriási mezőnyben kell majd helytállnia a magyar lövőknek a kontinensviadalon, melyet a tavalyi párizsi olimpia sportági versenyeinek is otthont adó Chateauroux-ban rendeznek, a francia fővárostól 270 kilométerre. Az Eb-re - melyen valamennyi szakág szerepel - eddig 49 ország 975 sportolóját nevezték.

A magyar felnőtt csapatban a hazai élmezőny legjobbjai szerepelnek, így lőállásba lép majd a sportpisztolyban olimpiai bronzérmes Major Veronika, a légpisztolyban világbajnoki negyedik Fábián Sára Ráhel, illetve a világ- és Európa-bajnok puskás Péni István, valamint a négyszeres Európa Játékok-győztesm ugyancsak puskás Pekler Zalán is.

Sinka László, a szövetség főtitkára az eseményen elmondta, hogy a csapattól a két-három érem mellett 3-4 döntős szereplést remélnek.

"Óriási mezőny lesz az Európa-bajnokságon, melyen a magyar csapat is komoly létszámmal lesz jelen és nagy bízunk benne, hogy jól fog szerepelni a küldöttség"
- mondta Sinka László.

A sajtótájékoztató másik apropója a szerdától szombatig a Fehér úti Nemzeti Lőtéren sorra kerülő Masped Kupa volt, mely az Eb előtti utolsó nagy nemzetközi verseny lesz.

A viadal jelentőségét jól mutatja, hogy 28 ország sportlövői vesznek részt rajta. A budapesti viadallal kapcsolatban elhangzott, hogy amíg Chateauroux-ban a puskásoknak és pisztolyosoknak csak a golyós versenyeit, azaz a 25, 50 és 300 méteres számait rendezik meg, addig a Masped Kupán 10 méteren is lőnek majd.

A sajtótájékoztatón a válogatott két erőssége, Péni István és Fábián Sára Ráhel is részt vett. Előbbi elmondta, hogy magabiztosan várja a kontinensviadalt, mert az utóbbi időben kifejezetten jól ment neki az 50 méteres összetett szám, melyben a múlt héten az újvidéki Grand Prix-n 594 körös alaperedmény után, 460,1 körös finálés eredménnyel lett aranyérmes. Az UTE klasszisa megjegyezte, hogy 10 méteren és 300 méteren is van egyéni Eb-címe, s most reméli, 50 méteren is sikerül nyernie.

Major Veronika keveset versenyzett idén, így Fábián Sára az utóbbi hónapokban egyértelműen a hazai mezőny legjobb női pisztolyosa volt, még úgy is, hogy egyetemi tanulmányai nem könnyítették meg számára a lövészetet. Most viszont már túlvan az államvizsgán és felszabadultan tud versenyezni. A csepeli lövő júniusban a müncheni világkupán kiemelkedő, 589 körös egyéni csúcsot ért el, majd az Eb-válogatókon is remekelt, s amint most elmondta, úgy érzi, sikerült stabilan magas szintre eljutnia, ami nagyon biztató az Eb-re nézve.

"Nem mondhatom, hogy biztosan döntőbe kerülök az Európa-bajnokságon, de egyértelműen ez a célom" - mondta az MTI-nek Fábián Sára.

A sajtótájékoztatón Nagy György, a szövetség elnöke szponzori szerződést írt alá a Szinga Sport Kft. ügyvezetőjével, Édl Románnal. A megállapodás szerint novembertől négy éven át a DRK biztosítja majd a magyar lövők sportruházatát.

A magyar felnőtt Eb-csapat:

férfiak:

puska: Pekler Zalán, Péni István, Hammerl Soma

futócél: Sike József, Tasi Tamás, Boros László, Déri Ágoston

trap: Kardos Zsolt, Gloch Nimród (csak vegyes csapat)

nők:

puska: Nagybányai-Nagy Anna, Bajos Gitta, Dénes Eszter

pisztoly: Major Veronika, Sike Renáta, Fábián Sára Ráhel, Csonka Zsófia (csak trió)

trap: Tömör-Tones Petra, Jóna Bernadett, Kozma Mariann

futócél: Farkasné Keczeli Bianka, Worell Anna (csak 10 m vegyes csapat)

(Forrás:MTI)

Hozzászólások

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

http://ujhazak.com