Faluvégi Rudolf a következő szezontól Franciaországban kézilabdázik

 A szezon végén távozik a TVB Stuttgart kézilabdacsapatától Faluvégi Rudolf.A 27 éves irányító kedden az M1 aktuális csatornának elmondta, Franciaországban folytatja pályafutását, ám amíg új klubja nem hozza nyilvánosságra, addig ő sem jelentheti be, melyik együttesnél.

    
A magyar játékos elmondta, a stuttgarti klubvezetőkkel megvizsgálták a közös munka folytatásának lehetőségét, de ő nagyobb szerepre vágyik a csapaton belül, ezt pedig nem látta biztosítottnak a jövőben. Faluvégi Rudolf klubváltásában szerepet játszott az, hogy szeretne újra válogatott lenni. "Elnézve a válogatott januári világbajnoki szereplését, vagy a tavalyi világversenyt, nincs olyan magyar kézilabdázó szerintem, aki ne lenne szívesen része egy ilyen lelkes és fantáziadús csapatnak" - mondta a játékos, aki az új szakvezetés alatt még nem kapott lehetőséget, ugyanakkor tisztában van vele, hogy Németországban ő sem tudott olyan teljesítményt nyújtani, amivel "kirobbanthatatlan" lenne a nemzeti csapatból. "Bízom benne, hogy az új csapatomban megkapom majd azt a szerepet és bizalmat, valamint a számaim is alátámasztják majd azt, hogy esetleg újra meghívót kapjak a válogatottba".


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Több mint 800 résztvevővel, köztük magyarokkal indul szombaton a 48. alkalommal sorra kerülő Dakar-rali, a világ leghosszabb és legnehezebbnek tartott tereprali-versenye.

Európa legjobb síelős helyei

Európa legjobb síelős helyei

Ezt a hat helyet ajánlják a szakértők.

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

http://ujhazak.com