Faluvégi Rudolf játék nélkül is tudott fejlődni

Rodics Dániel, az MTI különtudósítója jelenti: Faluvégi Rudolf válogatott kézilabdázó úgy fogalmazott, az elmúlt két évben, a sérülések miatt kényszerpihenőkkel tarkított időszakban is sikerült fejlődnie."Úgy is tudtam fejlődni és jobb játékossá válni, hogy tulajdonképpen nem is játszottam. Sok dolog, amit korábban mondtak nekem és sulykoltak az edzőim, mintha most érett volna be" - nyilatkozta az MTI-nek kedden a német élvonalbeli TVB 1898 Stuttgart irányítója.

    
Faluvégi 2017 nyarától előbb másfél szezont töltött a francia HBC Nantes együttesénél, amellyel ezüstérmet szerzett a Bajnokok Ligájában, majd idén tavasszal a Cesson Rennes csapatát erősítette, nyáron pedig a Bundesligába szerződött, ám sok időt ki kellett hagynia sérülés miatt. A Bundesligában eddig csak augusztus végén, az első fordulóban játszhatott, de hétfő óta ismét a csapattársaival edz, már a válla és a könyöke is fájdalommentes.
    

"Nem rakok magamra mázsás terheket, hogy máról holnapra meg kell váltanom a világot, viszont ha lehetőséget kapok, azzal szeretnék jól gazdálkodni. Mégiscsak egy új csapatban vagyok, és már nagyon szeretnék újra játszani" - mondta. A Stuttgartnak csütörtökön, majd egy héttel később is lesz bajnokija, az irányító ezeken már pályára léphet, majd bő két hét szünet következik, amikor csak az edzésé és a felkészülésé lesz a főszerep, ezért a "komplett" visszatérését novemberre várja.
   

"Az elmúlt két évben sajnos nagyon sokszor csak egy árnyék voltam a kézilabdapályák környékén. Ezt nem kívánom senkinek, de nagyon sok segítséget kapok egyrészt a családomtól, másrészt támogató környezetben vagyok, ahol minden szellemi és szakmai segítség elérhető. Próbálok erős maradni, de nem mindig könnyű" - magyarázta.
    

Mint kifejtette, a legnehezebb időszak az volt számára, amikor Nantes-ban ismét egészséges volt, szerette volna a történteket maga mögött hagyni, de a klubra nehezedő nyomás miatt a keret bizonyos része, köztük ő is kiszorult a rotációból. "Ebben semmi személyeskedést nem éreztem, egyszerűen meg kellett nyerni a meccseket, és mindig a legkevésbé rizikós felállást alkalmazták. Úgy éreztem, teljesen elveszítettem a kontrollt a saját történetem felett. Ott voltam, dolgoztam, kitettem szívemet, lelkemet, de valahogy semmi nem mozdult meg" - emlékezett karrierje első külföldi állomására.
    

Hozzátette, azóta már megkapta azokat a visszacsatolásokat, amiket várt, és tudja, hogy képes jól játszani jó csapatok ellen. "Most már csak vissza akarok térni a pályára, élvezni a játékot, és kihozni, ami bennem van. Már Nantes-ban is máshogy kellett játszanom, nem bízhattam csak abban, hogy majd erővel mindent megoldok, és ebből sokszor nagyon jó dolgok sültek ki" - vélekedett.
    

Hangsúlyozta, sokat jelent, ha valaki akár csak két-három hónapig a Bajnokok Ligájában játszhat. Ez is számított, amikor a stuttgartiak egy évvel később felhívták, és azt mondták, ha minden rendben van a vállával, akkor szívesen építenék köré a csapatot. "Ez egy szenzációs dolog. Elindult egy új projekt, fektetnek bele, új alapokra helyezik a csapatot, és ennek én lehetek az egyik központi figurája. Ennél jobbat kitalálni sem tudnék" - emlékezett a stuttgarti kapcsolatfelvétel időszakára.
    

Mint mondta, Nantes-ban eléggé rugalmatlanok voltak, már az érkezésekor érezte, bármennyire jól megy neki a játék, már minden szerep ki van osztva. A német klubnál viszont "szabad verseny" van, sokat várnak tőle és bíznak benne. "Maximalista természetű vagyok, de most már az is fontos, hogy boldog legyek, mert ez az utóbbi időben nagyon hiányzott" - vallotta be.
    

A jövőjével kapcsolatban úgy fogalmazott, szeretné a legtöbbet kihozni a karrierjéből. Úgy érzi, most jó lehetőség birtokában van, mert ha valaki jól teljesít a Bundesligában, akkor van esélye előrelépni. "Mindig van egy jobb szerződés, mindig lehet többet elérni, de ha valaki tényleg jól érzi magát, olyan szerencséje van, hogy valahol második otthonra lel, és ott egy hosszú időszakot eltölthet, az más szempontból, de ugyanannyira kecsegtető tud lenni, mint hajszolni a hírnevet és a pénzt. Az egészség és a tiszta fej a legfontosabb alap. A lehetőségek szerintem bennem vannak, mindig is bennem voltak" - nyilatkozta.
    

Faluvégi eddig csak 14 alkalommal szerepelt a válogatottban, egyrészt a sérülései miatt, másrészt az elmúlt négy évben dolgozó négy szövetségi kapitány közül nem mindegyik számított rá. Gulyás István által irányított, júliusban kinevezett szakmai stáb tagjai közül még senki nem kereste, de fontosnak tartotta leszögezni, hogy szerinte ennek semmilyen előfeltétele nem teljesült az ő oldaláról, hiszen május óta sérült volt, és egyelőre ősszel sem játszott.
   

"Nem gondolom, hogy ebben az állapotban a behívót kellene várnom" - zárta rövidre a témát. Önkritikusan kifejtette, a 2016-os Európa-bajnokságon mentálisan nem volt azon a szinten, hogy az egész szerepet és helyzetet kezelni tudja, akkor ugyanis Talant Dujshebaev egy megfiatalított, tapasztalatlan keretet állított össze az olimpiai kvalifikációs kontinenstornára.
   

Tavaly ősszel két selejtezőn lehetőséget kapott Csoknyai Istvántól, de az olimpiai kvalifikációs világbajnokságon szakmai, taktikai megfontolások miatt nem szerepelhetett. "Reméltem, hogy a válogatott tehet majd pontot a játék nélküli időszakom végére. Nem így alakult, de ez nem az edzők hibája volt. Motiválónak tartottam, hogy dolgoznom kell a visszakerülésért, és megértettem a helyzetet" - közölte.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com