Faragó Lea szerződést hosszabbított Esztergomban
Faragó Lea válogatott kézilabdázó meghosszabbította szerződését a női élvonalban szereplő MOL Esztergom csapatánál.
A klub honlapján megjelent keddi közleményben úgy fogalmaznak: a junior világbajnoki ezüstérmes balátlövő hosszú távra kötelezte el magát Esztergomban, ahova tavaly nyáron igazolt a NEKA-tól.
"Jól érzem magam, az élet igazolta a döntésemet, hogy Esztergomot választottam. Nagyon boldog vagyok, hogy a klub meghosszabbította a szerződésemet. Sokat kaptam Esztergomtól, a csapattól, a szurkolóktól, szeretném ezt a jövőben is meghálálni még több jó játékkal és sok-sok győzelemmel" - mondta Faragó. Elek Gábor vezetőedző leszögezte: a 20 éves balátlövő megtartása kulcsfontosságú volt számukra, hiszen fiatal kora ellenére az egyik vezére a csapatnak.
Az előző idényben bajnoki bronzérmes Esztergom immár a nemzetközi porondon is érdekelt: jövő szombaton hazai pályán, november 15-én pedig Belgrádban játszik a Crvena zvezdával az Európa Liga-selejtező második fordulójában, amelynek tétje a csoportkörbe jutás.
(Forrás: MTI)
A klub honlapján megjelent keddi közleményben úgy fogalmaznak: a junior világbajnoki ezüstérmes balátlövő hosszú távra kötelezte el magát Esztergomban, ahova tavaly nyáron igazolt a NEKA-tól."Jól érzem magam, az élet igazolta a döntésemet, hogy Esztergomot választottam. Nagyon boldog vagyok, hogy a klub meghosszabbította a szerződésemet. Sokat kaptam Esztergomtól, a csapattól, a szurkolóktól, szeretném ezt a jövőben is meghálálni még több jó játékkal és sok-sok győzelemmel" - mondta Faragó. Elek Gábor vezetőedző leszögezte: a 20 éves balátlövő megtartása kulcsfontosságú volt számukra, hiszen fiatal kora ellenére az egyik vezére a csapatnak.
Az előző idényben bajnoki bronzérmes Esztergom immár a nemzetközi porondon is érdekelt: jövő szombaton hazai pályán, november 15-én pedig Belgrádban játszik a Crvena zvezdával az Európa Liga-selejtező második fordulójában, amelynek tétje a csoportkörbe jutás.
(Forrás: MTI)


Hozzászólások