Fedett atlétikai Eb és vb márciusban: kevés lesz a duplázó
Három nagy feladat áll idén a magyar atlétika előtt Scheidler Géza sportszakmai igazgató szerint, aki úgy látja, ez jó lehetőséget nyújt az építkezésre.A fedett idényben szokatlan módon márciusban Európa-bajnokságot (március 6-9., Apeldoorn) és világbajnokságot (március 21-23., Nancsing) is rendeznek, mivel most pótolják Kínában a Covid-járvány miatt elmaradt vb-t.
"Érdekes helyzet állt elő azzal, hogy az Eb-hez ilyen közel van a vb, kevés versenyző lesz, aki mindkét versenyen indul majd, erre Takács Boglárka és Molnár Attila, illetve Klekner Hanga esetében van leginkább esély. Az Eb- és a vb-részvétel szempontjából döntő időszak lesz január-február, sok visszalépés is várható majd. A mi megközelítésünk az, hogy aki el akar indulni, azt támogatjuk, főleg a fiatalok esetében élni kell a tapasztalatszerzési lehetőséggel" - mondta az MTI-nek pénteken Scheidler Géza.
Hozzátette, az Eb-n tíz főnél is nagyobb lehet a csapat, míg a vb-n 5-6 fő indulása a reális. Kiemelte, formálódik az Európa-bajnoki nyolcadik férfi 4x400-as váltó, de például a fedett Eb-n ebben a számban mindössze három hely kiadó.
A fedett idény után a következő nagy feladat a csapat Európa-bajnokság nyár elején, a magyar válogatott a 16 együttest számláló első vonalban szerepel. A szabadtéri világbajnokságra pedig szeptember 13-25-én kerül sor Tokióban.
"A vb-n 15-20 fő indulása várható, erre a versenyre úgy tekintünk, hogy ez lesz az első lépés az új olimpiai ciklusban. A tavalyi játékok több atléta esetében a pályafutásuk lezárását is jelentette" - hangsúlyozta a sportszakmai igazgató, aki visszatekintve úgy vélekedett, Párizsban az éremszerzéssel (a kalapácsvető Halász Bence harmadik lett) és a döntős helyezéssel (a hétpróbázó Krizsán Xénia a hetedik helyen végzett) jól teljesített a csapat, de azon kell dolgozni, hogy a jövőben több szakágban több atlétának legyen esélye fináléra.
(Forrás: MTI)

Hozzászólások