Fejlődési pályán van a magyar rg az együttes kéziszercsapat edzője szerint
A magyar ritmikus gimnasztika fejlődési pályán van, ennek bizonyítéka a riói világbajnoki szereplés - véli az edző Lauber Zsófia.
A sportág első dél-amerikai világbajnokságának utolsó napján hetedik lett a Farkas Júlia, Mészáros Mandula, Pesti Dalma, Szabados Dóra, Urbán-Szabó Mónika, Jurca Lilla alkotta együttes kéziszercsapat három labdával és két karikával. A szereplés már csak azért is kiemelkedő volt, mert huszonkilenc év elteltével lehetett ott magyar csapat vb-döntőben.
"A döntőbe vezető út hosszú és tudatos munka eredménye. Tavaly november óta a felkészülés minden eddiginél fegyelmezettebb, koncentráltabb formában zajlott, hiszen tudtuk: Rio különleges kihívás és egyszeri lehetőség lesz. A tallinni Európa-bajnokságon elért bronzérmünk lendületet adott, és bebizonyította, hogy képesek vagyunk a világ élvonalába tartozni - idézte Lauber Zsófiát a hazai szövetség közleménye. - Az elmúlt hónapokban sokszor alkalmazkodtunk az időeltolódáshoz is – éjszakai edzésekkel, hosszan nyúló gyakorlásokkal –, hogy Brazíliában a legjobb formát mutathassuk. A döntőben két labdaejtés megnehezítette a helyzetünket, így a dobogóra most nem volt esély, de az elődöntőben mutatott teljesítményünk, és az, hogy ismét döntőt láthatott a világ magyar kéziszercsapattól, már önmagában óriási fegyvertény. A hetedik helyezés számunkra mérhetetlenül nagy öröm és inspiráció, amelyre a jövőben is építeni tudunk" - tette hozzá az edző.
Megemlítette, hogy az egyéni versenyzők dolgát "sérülések és váratlan helyzetek" nehezítették, ezzel együtt - mint mondta - büszkék arra, hogy Lovász Luca labdával és Wiesner Hanna szalaggal a legjobb 18 közé került.
"Ez a világbajnokság újabb bizonyíték arra, hogy a magyar ritmikus gimnasztika fejlődési pályán van. A tallinni Eb-bronz és a riói vb-döntő egyértelműen azt mutatja, hogy a közös munka és kitartás meghozza gyümölcsét" - fogalmazott Lauber Zsófia.
(Forrás: MTI)
A sportág első dél-amerikai világbajnokságának utolsó napján hetedik lett a Farkas Júlia, Mészáros Mandula, Pesti Dalma, Szabados Dóra, Urbán-Szabó Mónika, Jurca Lilla alkotta együttes kéziszercsapat három labdával és két karikával. A szereplés már csak azért is kiemelkedő volt, mert huszonkilenc év elteltével lehetett ott magyar csapat vb-döntőben."A döntőbe vezető út hosszú és tudatos munka eredménye. Tavaly november óta a felkészülés minden eddiginél fegyelmezettebb, koncentráltabb formában zajlott, hiszen tudtuk: Rio különleges kihívás és egyszeri lehetőség lesz. A tallinni Európa-bajnokságon elért bronzérmünk lendületet adott, és bebizonyította, hogy képesek vagyunk a világ élvonalába tartozni - idézte Lauber Zsófiát a hazai szövetség közleménye. - Az elmúlt hónapokban sokszor alkalmazkodtunk az időeltolódáshoz is – éjszakai edzésekkel, hosszan nyúló gyakorlásokkal –, hogy Brazíliában a legjobb formát mutathassuk. A döntőben két labdaejtés megnehezítette a helyzetünket, így a dobogóra most nem volt esély, de az elődöntőben mutatott teljesítményünk, és az, hogy ismét döntőt láthatott a világ magyar kéziszercsapattól, már önmagában óriási fegyvertény. A hetedik helyezés számunkra mérhetetlenül nagy öröm és inspiráció, amelyre a jövőben is építeni tudunk" - tette hozzá az edző.
Megemlítette, hogy az egyéni versenyzők dolgát "sérülések és váratlan helyzetek" nehezítették, ezzel együtt - mint mondta - büszkék arra, hogy Lovász Luca labdával és Wiesner Hanna szalaggal a legjobb 18 közé került.
"Ez a világbajnokság újabb bizonyíték arra, hogy a magyar ritmikus gimnasztika fejlődési pályán van. A tallinni Eb-bronz és a riói vb-döntő egyértelműen azt mutatja, hogy a közös munka és kitartás meghozza gyümölcsét" - fogalmazott Lauber Zsófia.
(Forrás: MTI)


Hozzászólások