Felcsúton kerülhet közelebb a címvédéshez a Ferencváros

Péntektől vasárnapig rendezik az első teljes fordulót az újraindított labdarúgó OTP Bank Ligában, amelynek címvédője és éllovasa, a Ferencváros a Puskás Akadémia FC vendége lesz.Az elmúlt egy hétben a zöld-fehérek mindkét elmaradt mérkőzésüket megnyerték - szerdán az Újpest FC elleni derbin győztek -, így kilencpontos előnnyel várják a hátralévő nyolc fordulót. Elsőként Felcsúton kerülhetnek közelebb a klub történetének 31. bajnoki címéhez, de a vasárnap esti záró találkozón nem lesz könnyű dolguk, mivel a Puskás Akadémia a negyedik helyen áll, azaz harcban van a nemzetközi kupaszereplésért is. Az FTC öt bajnoki találkozó óta veretlen.

    
A második MOL Fehérvár FC a keddi kupabúcsút követően a bennmaradásért küzdő Paks otthonában próbál majd vigasztalódni, s egyúttal életben tartani egyre halványabb bajnoki reményét. A tabella alapján a harmadik Mezőkövesd és az ötödik Diósgyőri VTK borsodi rangadója tűnik a legizgalmasabb párharcnak.


A matyóföldiek kedden történetük során először jutottak a Magyar Kupa fináléjába, így vélhetően feldobott állapotban várják a miskolci összecsapást. A hazaiak pedig a több mint két hónapos szünetet követően folytatnák a koronavírus-járvány előtt megkezdett jó sorozatukat: a piros-fehérek öt bajnoki találkozón nem találtak legyőzőre.
    

A sereghajtó Kaposvári Rákóczi szinte biztos kiesőnek tekinthető, mivel 18 pont a hátránya a tizedik helyezettel szemben, a 7. és a 11. helyezett csapatot azonban mindössze három pont választja el egymástól, így a bennmaradásért folytatott küzdelem egyre kiélezettebb. Még az egymás után másodszor kupadöntős, jelenleg hatodik Budapest Honvéd sem érezheti magát biztonságban, mivel mindössze hat ponttal előzi meg a jelenleg kiesést jelentő, utolsó előtti Zalaegerszeget.


A kispestieknek a Debrecen elleni összecsapás lesz a jövő szerdai kupadöntő főpróbája, az alsó régióban pedig két mérkőzést rendeznek ezen a hétvégén: az Újpest Kisvárdára, míg a ZTE FC Kaposvárra látogat.


    OTP Bank Liga, 26. forduló:
    péntek:
Kaposvári Rákóczi FC-ZTE FC 20.00

    szombat:
Kisvárda Master Good-Újpest FC 16.55
Diósgyőri VTK-Mezőkövesd Zsóry FC 19.00
Paksi FC-MOL Fehérvár FC 21.05

    vasárnap:
Budapest Honvéd-Debreceni VSC, Új Hidegkuti Nándor Stadion 18.55
Puskás Akadémia FC-Ferencvárosi TC 21.05


    A tabella:
 1.  Ferencváros                 25 18   5   2    47-20  59 pont
 2.  MOL Fehérvár FC             25 15   5   5    47-23  50
 3.  Mezőkövesd Zsóry FC         25 13   6   6    37-21  45
 4.  Puskás Akadémia FC          25 10   9   6    39-31  39
 5.  Diósgyőri VTK               25 11   4  10    35-33  37
 6.  Budapest Honvéd             25  9   7   9    25-32  34
 7.  Kisvárda Master Good        25  9   4  12    35-36  31
 8.  Debreceni VSC               25  9   3  13    37-46  30
 9.  Újpest FC                   25  8   5  12    31-38  29
10.  Paksi FC                    25  8   4  13    30-42  28
11.  ZTE FC                      25  7   7  11    34-37  28
12.  Kaposvári Rákóczi FC        25  3   1  21    19-57  10


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com