Felfüggesztették Sidi Péter versenyengedélyét

A Magyar Sportlövők Szövetsége (MSSZ) felfüggesztette Sidi Péter versenyengedélyét és eljárást indított ellene, mert a gyanú szerint behatolt csapattársa, Péni István szobájába a márciusi indiai világkupa-versenyen.A komáromiak világ- és Európa-bajnokával szemben azután kezdeményezett eljárást az MSSZ, hogy Péni elküldte a szövetségnek a szálloda biztonsági kamerás felvételeit, amelyen állítása szerint látható, amint március 18-án 10.36-kor egy személy bement a szobájába - amelyben édesapjával lakott -, majd 11.21-kor távozott onnan.

   
"Meglátásom szerint a felvételen szereplő személyről a ruházata és a kinézete alapján feltételezhető, hogy a magyar delegáció tagja volt." - írta Péni István. "A Magyar Sportlövők Szövetségének elnöke a fegyelmi bizottságnak megküldte a levelet, a fegyelmi bizottság a levél és a videófelvétel tanulmányozás után jelezte a szövetség elnöke felé, hogy szükséges a fegyelmi bizottságnak a Magyar Sportlövő Szövetségének elnökségi határozattal történő felhatalmazása arra, hogy a felvételen látható Sidi Péter sportlövővel szemben a fegyelmi eljárást megindítsa" - indokolta döntését az MSSZ, hozzátéve, hogy a felfüggesztés a fegyelmi határozat meghozataláig szól.
   

Az indiai világkupán Sidi és Péni egy másik botrányban is érintett volt, miután az 50 méteres összetett szám csapatversenyének finléjában Péni és Pekler Zalán nem volt hajlandó szerepelni, mert Sidi - állításuk szerint - közös megállapodásuk ellenére felszerelt egy eszközt a puskájára. A "példátlan" eset miatt a szövetség három hónapra megvonta Pekler, Péni és Sidi Gerevich-ösztöndíját.
    

Kedden a nemzetisport.hu arról írt, hogy a márciusi vk-n szerepelt magyar versenyzők közül egy személy doppingtesztjének eredménye pozitív eredményt hozott, és az ügyet a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) vizsgálja.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

Kiváló társ a sporthoz az okosóra

Kiváló társ a sporthoz az okosóra

A sport fontos része az életünknek, hiszen nagyon pozitív hatással van az egészségre, valamint arra, hogy minél tovább meg tudjuk őrizni az aktivitásunkat. Szerencsére ezt már egyre többen felismerik, azonban nem mindig könnyű tartani a rendszerességet, illetve a megfelelő intenzitás megtalálása is

Hihetetlen dolgot tett a horvátok támadója, hogy segítsen a szülőfalujában élőkön

Hihetetlen dolgot tett a horvátok támadója, hogy segítsen a szülőfalujában élőkön

A világbajnoki ezüstérmes, Ante Rebic elképesztő nemes gesztust tett a faluért, ahol felnőtt.

63 év után ismét lesz autóverseny Svájcban!

63 év után ismét lesz autóverseny Svájcban!

A Formula-E mezőnyét engedik be Zürichbe 2018 júniusában.

Masters vb - Kásásék a mesterek között is világbajnokok

Masters vb - Kásásék a mesterek között is világbajnokok

A háromszoros, kétszeres és egyszeres olimpiai bajnokok alkotta magyar férfi vízilabdacsapat szerezte meg az első helyet a budapesti masters vizes világbajnokságon a 40 év felettiek kategóriájában.

Formula-E pilótakeringő

Formula-E pilótakeringő

Ki és hova igazolhat a következő szezonra?

2 képben és 2 mondatban a magyar korrupció bizonyítéka

2 képben és 2 mondatban a magyar korrupció bizonyítéka

Magyarországon nincs korrupció a kormánypárti politikusok szerint. Ha találkoztok egy kormánypárti politikussal, egy képviselővel, az alábbi posztot mutassátok meg neki és kérjétek meg, hogy igennel és nemmel válaszoljon arra, hogy korrupciógyanús-e a képen látható beruházás.

Vizes vb 2017: Óriás-toronyugrás

Vizes vb 2017: Óriás-toronyugrás

Budapest, 2017. július 26.

http://ujhazak.com