Felkészülés a Nemzetek Ligájára

A magyar labdarúgó-válogatott a csütörtöki, szerbek elleni barátságos mérkőzéssel megkezdi felkészülését a júniusi és szeptemberi Nemzetek Ligája- mérkőzésekre, de még inkább a jövő évi Európa-bajnoki selejtezőkre.Marco Rossi szövetségi kapitány ugyan öt újoncot hívott meg, de alapjaiban az új ciklusra sem változtatott a keret összetételén. A lehetséges debütálók közül az OTP Bank Liga góllövőlistáját vezető Ádám Martinnak és a honosított Callum Stylesnak a bemutatkozását övezi nagyobb érdeklődés. Előbbi fizikai adottságai révén a csapatkapitány Szalai Ádám pótlására kínálhat lehetőséget a középcsatár poszton, míg az angol másodosztályban szereplő Barnsley játékosa a középpályán jelenthet erősítést.
    

Rajtuk kívül először kapott meghívót a Debrecen 20 éves középpályása, Baráth Péter, míg a védelem tengelyében a Szalai Attila sérülése miatt behívott Spandler Csaba juthat bizonyítási lehetőséghez, a kapus poszton harmadik számúként pedig Szappanos Péter szerepel újoncként a keretben. Az olasz szakvezető kérésének megfelelően a két márciusi felkészülési mérkőzésen erős riválisok ellen építheti a csapatát a Nemzetek Ligája még nehezebbnek ígérkező erőpróbáira, ugyanis csütörtökön a Puskás Arénában azzal a Szerbiával találkozik, amely többek között Portugáliát megelőzve jutott ki a november 21-én kezdődő világbajnokságra.


A magyarok alig másfél éve kétszer is összecsaptak a szomszédos ország együttesével, és egy-egy győzelemmel és döntetlennel zártak. Ám azóta Dragan Stojkovicot nevezték ki szövetségi kapitánynak, irányításával pedig a szerb csapat 12 mérkőzéséből nyolcat megnyert, s csupán egyszer kapott ki, így kifejezetten nehéznek ígérkező 90 perc vár Rossi tanítványaira.
    

A magyar válogatott jövő kedden Észak-Írország vendégeként folytatja felkészülését az NL-re, melynek élvonalában küzdve az Európa-bajnok olaszokkal, az Eb-ezüstérmes angolokkal, valamint a németekkel találkozik majd a csoportkörben. A távlati és sokkal fontosabb cél azonban a 2024-es, németországi Európa-bajnokság selejtezősorozatának sikeres megvívása. A kvalifikációs csoportokat október 9-én sorsolják ki. A magyar-szerb mérkőzés csütörtökön 19.30-kor kezdődik a szlovák Filip Glova sípjelére.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com