Ferencvárosi címvédés vagy tizedik újpesti siker

A Ferencváros története 22., míg legnagyobb riválisa, az Újpest a tizedik Magyar Kupa-győzelmét arathatja szombaton a sorozat 76. fináléjában.foci2A Ferencváros tavaly a Videoton 4-0-s legyőzésével hódította el a serleget, míg az Újpest 2014-ben a Puskás Ferenc Stadionban büntetőkkel diadalmaskodott a Diósgyőr felett, s lett kupagyőztes. A találkozónak - amely 83 év után az első Újpest-Ferencváros kupadöntő lesz - a presztízs mellett komoly anyagi tétje is van, hiszen a győztes 100 millió forinttal gazdagodik, a vesztes pedig 25 millió forintot kap.

A két csapat a szombaton zárult bajnoki szezonban három alkalommal találkozott egymással, Újpesten 2-1-es FTC-siker született, míg a Groupama Arénában előbb 1-0-ra nyertek a lilák, majd két héttel ezelőtt 2-2-es döntetlen született úgy, hogy a vendégek két góllal vezettek.

Az összecsapásra, akárcsak egy évvel ezelőtt, ezúttal is a zöld-fehérek 2014 augusztusában átadott otthonában, a Groupama Arénában kerül sor, igaz, a címvédő Ferencváros a sorsolás miatt hivatalosan vendégcsapatként lép majd pályára.

Mivel kupadöntő lévén a két klub azonos számban részesült a belépőjegyekből, ezért - a jelenlegi adatok alapján - több mint ötezer lila-fehér drukker lesz majd a stadionban, ilyen népes lila-fehér táborra pedig még nem volt példa az FTC otthonában. A találkozóra kizárólag klubkártyával rendelkező drukkerek válthatnak belépőt.

Érdekesség, hogy ugyan kiemelt biztosítást kap a találkozó, de a korábbi derbikkel ellentétben ezúttal nem elkülönítve, szervezetten, különmetrókkal vagy buszokkal érkeznek majd a vendégszurkolók, akik a Nagyvárad tér felől közelíthetik majd meg a Groupama Arénát. A hazai drukkerek a Népliget felől érkeznek.

A 20.30 órakor kezdődő szombati finálé előtt 18 órakor nyitják ki a kapukat, a Magyar Labdarúgó Szövetség arra kéri a szurkolókat, hogy érkezzenek minél korábban - az esetleges parkolási problémák miatt lehetőleg tömegközlekedéssel -, és mindenkinél legyen személyazonosító okmány.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com