Ferencvárosi vízilabdázóval erősített a Pro Recco

Az olasz Pro Recco együttesében folytatja pályafutását Haverkampf Bence, az FTC-Telekom Waterpolo fiatal vízilabdázója.A zöld-fehérek keddi tájékoztatása szerint a 18 éves játékos egy évig kölcsönben szerepel majd a 11-szeres Bajnokok Ligája-győztes olasz klubnál, ahonnan a nyáron felmerülő anyagi problémák miatt néhány kulcsember - köztük a magyar válogatott Zalánki Gergő - távozott.


"Óriási hírértéke van ennek a szerződésnek, ami azt is bizonyítja, hogy tényleg jó munka folyik a Fradi utánpótlásában, ha a Recco nálunk keres játékost” – idézte a klub honlapja Nyéki Balázst, a BL-címvédő csapat vezetőedzőjét, aki két évvel ezelőtt személyesen győzte meg Haverkampf Bence szüleit, hogy engedjék el Berlinből Budapestre az akkor 16 éves tehetséget, mert ez számára a jó út.


A szakember hozzátette, bár a Ferencvárosnál már 20 meccsen játszott az elmúlt két szezonban, Olaszországban, a világ egyik legjobb csapatánál - amely a hétvégén Budapesten kikapott a BVSC-től az Eurokupa selejtezőkörében, így második lett csoportjában - várhatóan állandó játéklehetőséghez juthat, és fejlődhet. Haverkampf Bence az FTC-Telekom Waterpolo felnőtt csapatával két bajnoki címet és egy kupagyőzelmet ünnepelhetett, illetve a Komjádi Kupa megnyerése mellett a serdülők és az ifik között is bajnok lett.


Az utánpótlás válogatottal is szép sikereknek lehetett a részese, hiszen 2022-ben az U16-os, idén nyáron pedig az U18-as világbajnokságon állhatott fel a dobogó legfelső fokára.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com