Férfi kézilabda NB I - A Veszprém 23-adszor vagy a Szeged harmadszor

A Veszprém 23-adszor, a Szeged pedig harmadszor lehet bajnok a férfi kézilabda NB I-ben: a két rivális párharca szombaton 18 órakor kezdődik, és legkésőbb pünkösdvasárnapra eldől, hogy melyikük lesz az aranyérmes.

3956111121050802_kezilabda-5A két csapat jól ismeri egymást, ebben a szezonban is már négyszer találkoztak, és mindig a Veszprém győzött. Először augusztus 31-én, a Szuperkupában, Veszprémben a hazaiak 33-24-re diadalmaskodtak.

A bajnoki alapszakaszban nem volt csatájuk, mert a Veszprém a SEHA Ligában vitézkedett - meg is nyerte a sorozatot -, majd következett az április 4-i, ugyancsak veszprémi bajnoki középszakasz-meccs, és 29-24-es hazai győzelem.
Április 26-án Pécsen, a Magyar Kupa döntőjében futottak össze, akkor 26-22-re győzött az MKB-MVM, míg május 9-én, Szegeden 31-25-ös vendégsiker született.

A Tisza-partiak csak akkor lehetnek bajnokok, ha legalább egyszer győznek Veszprémben. Erre 2007. május 12-én volt legutóbb példa, akkor 27-27-es döntetlent követően büntetőkkel diadalmaskodott a Szeged, és ez - mint utóbb kiderült - a bajnoki címet jelentette számára. A Veszprémnek ez volt az utolsó veresége magyar csapattól hazai pályán, ráadásul a 2008 nyarán átadott Veszprém Arénában egyetlen magyar együttesnek sem termett még babér.

Carlos Ortega, a veszprémiek spanyol mester a klub honlapján elmondta: nagyon nehéz mérkőzés vár rájuk.

"A döntő mindig különös atmoszférát jelent, hiszen mindegyik csapat azért dolgozik egész évben, hogy elhódítsa a bajnoki aranyérmet. Különleges helyzet ez, mert mindenki a mi csapatunk sikerét várja. Csak a szegediek gondolják ezt másképpen és biztos vagyok abban, hogy igyekeznek valami váratlanra felkészülni ellenünk." - fogalmazott.
Hozzátette: otthon kezdenek, előnyt szerezhetnek, ami eleve meghatározza a folytatást, és természetesen a címvédés a cél.

Honfitársa, a rivális MOL Pick-Szeged padján ülő Juan Carlos Pastor jelezte: igyekeznek tanulni az elmúlt vereségekből, de ők is tudják, csak tökéletes játékkal lehet esélyük a Bajnokok Ligája Final Fourra is készülő Veszprém ellen, ráadásul legalább egyszer nyerniük kell idegenben.

Az első felvonás Veszprémben lesz, a második, jövő kedden Szegeden, és ha szükséges, akkor a harmadik összecsapásnak, május 24-én, pünkösdvasárnap Veszprém ad otthont.

A Veszprém 1985-ben, 1986-ban, 1992-ben, 1993-ban, 1994-ben, 1995-ben, 1997-ben, 1998-ban, 1999-ben, 2001-ben, 2002-ben, 2003-ban, 2004-ben, 2005-ben, 2006-ban, 2008-ban, 2009-ben, 2010-ben, 2011-ben, 2012-ben, 2013-ban és 2014-ben nyert bajnoki címet. A Szeged 1996-ban és 2007-ben diadalmaskodott.

MTI

Hozzászólások

63 év után ismét lesz autóverseny Svájcban!

63 év után ismét lesz autóverseny Svájcban!

A Formula-E mezőnyét engedik be Zürichbe 2018 júniusában.

Masters vb - Kásásék a mesterek között is világbajnokok

Masters vb - Kásásék a mesterek között is világbajnokok

A háromszoros, kétszeres és egyszeres olimpiai bajnokok alkotta magyar férfi vízilabdacsapat szerezte meg az első helyet a budapesti masters vizes világbajnokságon a 40 év felettiek kategóriájában.

Formula-E pilótakeringő

Formula-E pilótakeringő

Ki és hova igazolhat a következő szezonra?

2 képben és 2 mondatban a magyar korrupció bizonyítéka

2 képben és 2 mondatban a magyar korrupció bizonyítéka

Magyarországon nincs korrupció a kormánypárti politikusok szerint. Ha találkoztok egy kormánypárti politikussal, egy képviselővel, az alábbi posztot mutassátok meg neki és kérjétek meg, hogy igennel és nemmel válaszoljon arra, hogy korrupciógyanús-e a képen látható beruházás.

Vizes vb 2017: Óriás-toronyugrás

Vizes vb 2017: Óriás-toronyugrás

Budapest, 2017. július 26.

A Formula-E kedvéért kiszáll a DTM-ből a Mercedes

A Formula-E kedvéért kiszáll a DTM-ből a Mercedes

Megdöbbentő bejelentést tett a német gyártó.

Menekült volt még két évvel ezelőtt a vizes vb-n úszó szír lány

Menekült volt még két évvel ezelőtt a vizes vb-n úszó szír lány

A 19 éves úszó már két évvel ezelőtt is járt Budapesten, a menekültek között.

Megható videó: a magyar futónő feladta a döntőt, hogy felsegítse elesett társát

Megható videó: a magyar futónő feladta a döntőt, hogy felsegítse elesett társát

Az U20-as Európa Bajnokságon játszódott le a megható jelenet Grossetoban.

A vizes vb legveszélyesebb sportjai

A vizes vb legveszélyesebb sportjai

Könnyen komoly sérüléséket szenvedhetnek a sportolók, akiket a fertőzések sem kímélnek.

Vizes vb 2017: Nyíltvízi úszás

Vizes vb 2017: Nyíltvízi úszás

Balatonfüred, 2017. július 20

http://ujhazak.com