Férfi kosár Eb-selejtező - A magyarok védekeznek a legjobban

A magyar férfi kosárlabda-válogatott mutatja be a leghatékonyabb védekezést az Európa-bajnoki selejtezősorozat mezőnyében.

kosárlabdaA bb1.hu szaklap pénteki tájékoztatása szerint Stojan Ivkovic együttese eddig átlagosan 57,3 pontot kapott meccsenként, amellyel csúcstartó a 26 csapat között.

Vojvoda Dávidék négy mérkőzésükön összesen 209 mezőnydobást engedélyeztek az ellenfeleknek, ami találkozónként 52,3 kísérletet jelent. A második legjobban védekező csapat, az orosz együttes ellen 54,7, míg a hollandok ellen 54,8 dobást tudtak elengedni a riválisok.

A Portugáliában aratott 58-38-as siker során mutatott magyar védekezésnek egyelőre nincs párja a sorozatban: továbbra sincs olyan csapat, amely negyven pont alatt tartotta volna ellenfelét. Az ötvenes határ alá is csak egy válogatott tudott beférni: a németek 109-49-re verték Luxemburgot a harmadik fordulóban.

A magyar együttes négy játéknap után 3/1-es győzelmi mérleggel rendelkezik: Portugáliában 58-38-as diadallal kezdett, majd idehaza a grúzokat is legyőzte (74-73), aztán kikapott Csehországban (66-63) és itthon is megverte a portugálokat (65-52). Ha a nemzeti csapat vasárnap diadalmaskodik Grúziában, akkor 1999 után ismét kijut az Európa-bajnokságra. Ha viszont kikap Tbilisziben az Ivkovic-gárda, akkor várhatóan ki-ki meccs dönt a csehekkel jövő szerdán Szolnokon.

A hét csoportból a győztesek és a hat legjobb második jut ki a jövő nyári Eb-re, melynek helyszíne szeptemberben derül ki.

MTI

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com