Férfi kosárlabda Eb: Szalay Ferenc: jó irány és tudatos építkezés

"A fiúk az utolsó pillanatig küzdöttek az olimpiai ezüstérmes szerbek ellen, felszedték a parkettet, így ki lehet kapni egy sokkal esélyesebb csapattól. Külön öröm volt látni, hogy a szerb kapitány másfél perccel a vége előtt azért kért időt, mert feljöttünk hét pontra" - idézte fel a 86-78-as isztambuli vereséget az MKOSZ vezetője.

"Két évvel ezelőtt a selejtezőben mindössze két ponttal maradtunk le az Eb-ről, de már akkor látszott a jó irány és a tudatos építkezés. Most csak gratulálni tudok a kiváló helytálláshoz" - jelentette ki, felidézve, hogy a válogatott 1999 után jutott ki Eb-re, és 1969 után nyert ismét meccset a kontinenstornán. A szövetség első embere kifejtette, annak ellenére, hogy néhányan támadták Ivkovics Sztojan kapitányt, a vezetőség bízik a nemzeti együttest 2013 óta irányító szakemberben. "Kialakult a bizalom iránta, és mi nagy hangsúlyt fektetünk a folyamatosságra. Ez egyébként nemcsak férfi, hanem női és utánpótlás-vonalon is így van.



Ivkovics lassan öt éve tölti be ezt a posztot, és az MKOSZ meg kívánja adni neki a lehetőséget, hogy nyugodtan dolgozhasson. Sok játékost sikerült kipróbálni, a 22 éves Perl Zoltán az Eb-n is megmutatta kivételes tudását, Allen Rosco a spanyol bajnokságban edződik, és összességében van nyolc-kilenc olyan huszonéves játékos, akire lehet alapozni a jövőben" - sorolta Szalay Ferenc.

A novemberben rajtoló világbajnoki selejtezőről a kosárelnök közölte, egyelőre folynak a tárgyalások az Euroliga vezetőivel arról, hogy elengedjék a játékosokat a kvalifikációs meccsekre. "A nemzetközi szövetség nem tett le a megegyezésről, és mi is érdekeltek vagyunk benne, hiszen Hanga Ádám nagyon fontos a válogatottnak. A magam részéről bízom benne, hogy jól fogunk szerepelni a vb-selejtezőben, és a fiatalokra épülő csapat legkésőbb a következő Eb-n újra bizonyíthat négy év múlva" - tette hozzá Szalay Ferenc.

MTI

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com