Férfi torna csb - Az FTC az élen az első forduló után

Az FTC Ybl Tervező együttese nyerte - a BHSE és a Vasas SC előtt - a tornászok férfi csapatbajnokságának első fordulóját a Tornacsarnokban.tornaA szövetség tájékoztatása szerint a tavalyi bajnok BHSE nagy reményekkel vágott neki a szombati viadalnak, mint ahogy a Ferencváros is, amely szeretett volna visszavágni az elmúlt esztendőben elbukott bajnoki cím miatt. A Honvéd ezúttal többet hibázott, így gyakorlatilag már az utolsó szer előtt eldőlt a zöld-fehérek győzelme.

Kovács István szövetségi kapitány szerint az FTC megérdemelten győzött. A szerek tekintetében a szakvezető a lólengéssel volt elégedett, Kállai Zoltán és Hidvégi Vid teljesítményét emelte ki. Kállai a 6,8 kiinduló pontszámú gyakorlatára 15,500, míg Hidvégi a 6,3-as kiindulójú bemutatójára 15,350 pontot kapott.

Ez a verseny volt az első válogató az áprilisi Európa-bajnokságra. Az egyéni összetettben és a szerenként elért eredmények alapján helyezési pontokat kapnak a tornászok, így alakul ki a sorrend, amelyet a vezetőedző hétfőn hirdet ki.

A második válogatóra március 27-én kerül sor, azon szintén hat szeren indul valamennyi versenyző. A két válogató rangsora alapján az első kettő automatikusan tagja az Eb-csapatnak, míg két főt a kapitány jelöl.

Eredmények, férfi csapatbajnokság, 1. forduló:
1. FTC Ybl Tervező 245,750 pont (Vágner Levente, Babos Ádám, Selmeczi Bánk, Dudás Norbert, Schweigert Dávid)
2. BHSE 242,400 (Kállai Zoltán, Földes Márton, Vadászfi Ákos, Vlacsil Attila, Vecsernyés Dávid)
3. Vasas SC 195,400 (Kardos Botond, Vida Kornél, Szabó Nándor) Péter)
A csb második fordulóját ősszel rendezik.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Több mint 800 résztvevővel, köztük magyarokkal indul szombaton a 48. alkalommal sorra kerülő Dakar-rali, a világ leghosszabb és legnehezebbnek tartott tereprali-versenye.

Európa legjobb síelős helyei

Európa legjobb síelős helyei

Ezt a hat helyet ajánlják a szakértők.

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

http://ujhazak.com