Férfi vízilabda ob I – Még bízik a bennmaradásban a kiesett Pécs

A férfi vízilabda ob I-től búcsúzó PVSK-Mecsek Füszért vezetői abban bíznak, hogy a szövetség megemeli a csapatok létszámát, s a klub így mégis az első osztályban folytathatja a következő szezonban.

vizilabda_logo1De Blasio Antonio, a szakosztály elnöke a klub hétfői sajtótájékoztatóján elmondta, azért bizakodnak, mert a magyar szövetség elnöksége pénteken tárgyal majd a bajnokságról, hogy 14 helyett 16 csapat szerepeljen az élvonalban.

Ha ezt a tervet elfogadják, a pécsi klub maradhatna az ob I-ben. A szakosztály vezetője hozzátette, ha ez mégsem történne meg, úgy - tanulva a pécsiek éppen tízéves élvonalbeli történeleméből - ismét a hosszú távú építkezés koncepcióját fogják erősíteni. Ennek része, hogy új szakosztálymodellt dolgoznak ki, megerősítik a menedzsmentet, a marketinget, emellett a kiszemelt pólósokkal hároméves szerződést kötnek.

Őri László, Pécs sportért felelős alpolgármestere az önkormányzat további bizalmáról biztosította a klubot, valamint kijelentette, hogy legalább még egy évre a korábbival megegyező, évi 20 millió forintos városi támogatást élvezhetnek a vízilabdázók.

A politikus kiemelte: a felnőttek osztályba sorolásától függetlenül azért is tekint a város kiemelt figyelemmel a pólósokra, mert jelenleg is száznál több fiatal vízilabdázik Pécsen, míg további 300 gyerek jár a város több iskolájának előkészítő vízisport-osztályaiba.

A kétszeres olimpiai bajnok pólós Vári Attila mint elnökségi tag arról beszélt, hogy a PVSK-nál mostanra ért be az az utánpótlásmunka, amit tíz éve elkezdtek. Kitért arra is, hogy már 3-4 hadra fogható ifijátékossal számolhat a vezetőedző, így bizakodik a jobb folytatásban, illetve a szövetség számukra pozitív döntésében.

MTI

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com