Folytatja együttműködését a paralimpiai bizottság és a K&H Bank

A Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) szerdán újabb támogatási szerződést írt alá a K&H Bank Zrt.-vel.

K&H SZÉP-kártya 2012Az együttműködési megállapodást sajtótájékoztató keretében Gömöri Zsolt, az MPB elnöke és Hendrik Scheerlinck, a K&H csoport vezérigazgatója írta alá. A szerződés értelmében a bank az MPB ezüst fokozatú támogatója és a magyar paralimpiai csapat pénzintézete marad a riói paralimpiáig.

Gömöri elmondta, hogy már a londoni játékok után megkereste az MPB-t a bank és megkezdődött a párbeszéd az újabb együttműködésről, amelynek új elemei is vannak, többek között a szakemberek támogatása.
"Az év hetedik hónapjában járunk és még nem láttuk az állami támogatási szerződésünket. Az ilyen nehéz időszakban különösen fontos az olyan biztos támogató, mint a K&H Bank" - hangsúlyozta a sportvezető.

Az MTI kérdésére, hogy jelenleg miből fedezik a működésüket, Gömöri azt válaszolta, hogy saját erőből, tavalyi maradványpénzekből állják a költségeiket, valamint a Magyar Olimpiai Bizottságtól is kaptak már előleget.
Hendrik Scheerlinck kiemelte, a cég 2006 óta támogatja az MPB-t. Emlékeztetett arra, hogy nem csupán az MPB-t, hanem kártyaprogramjuk keretében 11 paralimpikont is segítettek egyénileg, akik közül kilencen érmet nyertek a londoni paralimpián.

A bankvezető hangsúlyozta, hogy cégének kiemelt támogatási területei közé tartozik a sport, s nem csupán az élsportot, hanem a tömegsport is: 2003 óta több mint 200 ezren vettek részt a K&H Bank támogatta futó és kerékpáros napok 69 eseményen.
Az eseményen részt vett Szekeres Pál sportért felelős helyettes államtitkár, korábbi paralimpiai bajnok vívó is.

MTI

Hozzászólások

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

http://ujhazak.com