Folytatódik az egységes DVSC kialakítása

Szervezeti átalakításokkal folytatódik a DVSC egységesítése - jelentette be pénteken, sajtótájékoztatón Szabó Péter, a DVSC Futball Zrt. igazgatótanácsának elnöke a Nagyerdei Stadionban.A részletekről Ábrók Zsolt ügyvezető elmondta: a kézilabda esetében a felnőttcsapat új vezetőedzője Szilágyi Zoltán, a kézilabda akadémia szakmai igazgatója pedig Vida Gergő lesz. A fiatal szakember már majd évtizedes tapasztalattal rendelkezik, s úgy véli, meg fog tudni felelni az elvárásoknak.

    
Ábrók Zsolt jelezte, elindult a kézilabda és a labdarúgás menedzsmentjének egységesítése, ez a folyamat hatékonyabbá teszi a munkát. Sportszakmai szempontból is döntések születtek, többek között a szervezeti átalakításról: a labdarúgó akadémián Kolbe Ádám az új szakmai igazgató, a nagy tekintélyű Herczeg András pedig akadémiai elnökként segíti tovább a debreceni futballt. Az akadémia neve megváltozik, a Debreceni Labdarúgó Akadémiából ezentúl DVSC Labdarúgó Akadémia lesz.
    

Herczeg András a tájékoztatón kiemelte: büszke arra, hogy a Loki évtizedek óta támaszkodhat a saját nevelésű tehetségekre, a legutóbbi keret esetében 27 játékosból 20 ilyen labdarúgó volt. Úgy gondolja, ez a továbbiakban is így lesz, sőt, akár több topjátékost is kinevelhet a DVSC. A szakember egyébként a DVSC Futball Zrt. igazgatótanácsába is bekerült. Szabó Péter elnök ezzel összefüggésben azt mondta, Herczeg Andrásnak nagy szerepe lesz a felnőtt gárda és az akadémia egységes működésében.
    

Kolbe Ádám 2008 óta utánpótlás edzőként dolgozik. Edzői pályafutását a debreceni olasz focisuliban kezdte, ahol hosszú évekig és eredményesen felelt a szakmai munkáért, majd 2018-ban a Videoton szerződtette. A Mol Fehérvár FC-nél az U6-U11 szekció szakmai vezetője volt két éven keresztül. Ezt követően a Magyar Labdarúgó Szövetség sportigazgatóságán a keleti régió szakmai vezetője volt. Ezzel párhuzamosan az utánpótlás válogatottak közül, az U18-as és az U19-es korosztály mellett töltött be asszisztens edzői pozíciót.
    

"Olyan rendszert szeretnénk jól és hatékonyan működtetni Debrecenben, amellyel értéket tudunk teremteni. Amelynek fókuszában mindig a gyerekek, a játékosok állnak. Ahol a korosztályos edzéseken olyan módszertani szempontok alapján dolgoznak az edzők, ami minden szempontból - technikai, taktikai, mentális, kondicionális szemszögből is - a gyerekek fejlődését szolgálja. Az a célunk, hogy olyan stabil, értő tudást teremtsünk meg a játékosoknál, egyéni, csoport, és csapat taktikai szempontból, amit a pályafutásuk során hatékonyan és eredményesen tudnak használni" - vázolta az elképzeléseit a DVSC Labdarúgó Akadémia szakmai igazgatója.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com