Koronavírus miatt törölték az Ausztrál Nagydíjat

Az első szabadedzés előtt két órával jelentette be az FIA, az Forma-1 és a verseny szervezői, hogy nem tartják meg a szezonnyitót.Míg számos más sportág sorra jelenti be, hogy az új koronavírus-járvány miatt törlik vagy halasztják a sportrendezvényeket, addig a Forma-1 mezőnye elutazott Ausztráliába, ahol azonban egy percig sem volt biztos, hogy a pilóták valóban rajthoz fognak állni a hétvégén.

Miközben a versenyzők közül többen, közülük a leghangosabban Lewis Hamilton, nem tetszésének adott hangot, és azon a véleményen volt, hogy nem kellene most Ausztráliában lenniük, aközben kiderült, hogy nem egy csapat tagjainál koronavírustesztet végeztek.

A vizsgálat eredménye tegnap érkezett meg, és ezzel elindult a Forma-1 történetének egyik legszürreálisabb néhány órája, ugyanis a McLaren hivatalos közleményben tudatta, hogy az egyik alkalmazottjuk koronavírustesztje pozitív lett, ezért az egész csapat visszalép az Ausztrál Nagydíjtól.

Tekintve, hogy a napokban egy korábbi nyilatkozat arról szólt, hogy abban az esetben, ha csak egy embernek is pozitív lesz a koronavírustesztje, akkor nem tartják meg a szezonnyitó futamot, ezért nem meglepő módon, összeült a Forma-1 válságstábja.

Az viszont már mindenkit meglepetésként ért, hogy egy ilyen látszólag egyértelmű helyzetben, milyen hosszú órákig tartott a megbeszélés, aminek az eredménye az lett, amit a többség már a McLaren közleménye óta tényként kezelt: idén nem lesz Ausztrál Nagydíj.

A melbourne-i verseny törléséről az Forma-1, az FIA és a helyi szervezők csupán két órával az első szabadedzés előtt adtak ki hivatalos közleményt:

Miután megerősítették, hogy a McLaren Racing Team egyik alkalmazottjának pozitív lett a koronavírustesztje, ami miatt a csapat úgy döntött, hogy visszalép az Ausztrál Nagydíjtól, az FIA és a Forma-1 találkozóra hívta a másik kilenc csapatot csütörtök estére.Ez a megbeszélés azzal zárult, hogy a csapatok többsége nem támogatja a verseny megrendezését. Ezért az FIA, a Forma-1 és az Ausztrál Nagydíj szervezői (AGPC) teljes egyetértésben úgy döntött, hogy töröl minden Forma-1-gyel kapcsolatos eseményt az Ausztrál Nagydíjon.

Tisztában vagyunk vele, hogy ez csalódáskeltő hír a futamra kilátogatni készülő több ezer nézőnek, és az összes jegytulajdonos teljes visszatérítést fog kapni, aminek részleteiről hamarosan tájékoztatást adunk.

Minden fél figyelembe vette az AGPC, a Motorsport Australia, a teljes személyzet és az önkéntesek hatalmas erőfeszítéseit, amelyek annak érdekében tettek, hogy megrendezhessük a Forma-1 2020-as szezonjának első versenyét Melbourne-ben, de a Forma-1 család és a szélesebb közösség tagjainak biztonsága a legfontosabb.”

A közlemény szövege abból a szempontból érdekes, hogy a sajtóértesülések szerint egyáltalán nem volt nagy egyetértés az FIA, a Forma-1 és a promóter között, mert az utóbbiak mindenképpen meg akarták tartani az Ausztrál Nagydíjat.

Mindenesetre a McLaren visszalépése után a BBC arról tudósított, hogy Sebastian Vettel és Kimi Raikkönen, helyi idő szerint, péntek reggel hazautazott Európába, több csapat pedig nem ment ki a melbourne-i pályára. A Mercedes csupán néhány perccel a hivatalos közlemény előtt tett hivatalos bejelentést arról, hogy az FIA-hoz fordulnak a versenyhétvége törlését kérve.

A Forma-1 2020-as szezonja jelenleg úgy néz ki, hogy a szezonnyitót és a Kínai Nagydíjat törölték, a jövő heti bahreini futamot, nézők nélkül, elvileg megtartják, de sajtóhírek szerint nem kizárt, hogy azt is törlik, ráadásul a Vietnámi Nagydíj megrendezése is erősen kétséges, vagyis jelenleg senki sem tudja biztosan, hogy 2020-ban mikor és hol rajtolhat el a Forma-1 mezőnye.

(Forrás: formula.hu)

Hozzászólások

26 év után újra bajnok a McLaren!

26 év után újra bajnok a McLaren!

Lando Norris nyerte az év utolsó futamát.

Russell lett a legnagyobb nyertese Verstappen és Norris kakaskodásának

Russell lett a legnagyobb nyertese Verstappen és Norris kakaskodásának

Nevető harmadikként győzött a Mercedes britje Ausztriában.

Verstappen nyerte az eseménydús Kanadai Nagydíjat

Verstappen nyerte az eseménydús Kanadai Nagydíjat

Estek-keltek a versenyzők az esős futamon.

Leclerc megtörte az átkot, győzött Monacóban!

Leclerc megtörte az átkot, győzött Monacóban!

Végre a hazai versenyén állhatott a dobogó legfelső fokára a Ferrari pilótája.

Lando Norris megszerezte élete első futamgyőzelmét!

Lando Norris megszerezte élete első futamgyőzelmét!

A McLaren brit pilótája a tizedik futamgyőztes a Forma-1 elmúlt tíz évében.

A vakbélműtétből visszatért Sainz nyerte az Ausztrál Nagydíjat

A vakbélműtétből visszatért Sainz nyerte az Ausztrál Nagydíjat

A Ferrari spanyolja győzött a csapattársa és Lando Norris előtt.

Ricciardo nevetve nyerte meg a Kínai Nagydíjat

Ricciardo nevetve nyerte meg a Kínai Nagydíjat

A két Toro Rosso és Verstappen okozott némi galibát a szezon harmadik versenyén, amelyen a Red Bull ausztrál pilótája diadalmaskodott.

Lábtöréssel szállították kórházba a Ferrari elütött szerelőjét

Lábtöréssel szállították kórházba a Ferrari elütött szerelőjét

Keserédes győzelmet aratott Sebastian Vettel Bahreinben, ahol a csapattársa elütötte az egyik szerelőjét.

Nem lesz több rajtrácslány a Forma-1-ben; később kezdődnek a futamok

Nem lesz több rajtrácslány a Forma-1-ben; később kezdődnek a futamok

Kér komoly változást jelentett be a Liberty Media.

A Forma-1 várható újításai a 2018-as szezonban

A Forma-1 várható újításai a 2018-as szezonban

Arculat, biztonság, versenynaptár és más szegmensekben változik a száguldó cirkusz a következő szezonban.

http://ujhazak.com