Ricciardo nevetve nyerte meg a Kínai Nagydíjat

A két Toro Rosso és Verstappen okozott némi galibát a szezon harmadik versenyén, amelyen a Red Bull ausztrál pilótája diadalmaskodott.A hétvége elején úgy tűnt, hogy ismét a Ferrari és a Mercedes pilótái közül fog kikerülni a győztes, ám a Kínai Nagydíj mégsem bizonyult annyira unalmasnak, mint arra korábban számítani lehetett, hiszen már a rajt pillanata is hozott egy csatát az első sorból induló két Ferrari között.

Az indulásnál Raikkönen jobban rugaszkodott el, mint az első helyről induló csapattársa, Vettel, de mivel a német a pálya belső széle felé szorította a finnt, ezért Raikkönen kénytelen volt korábban fékezni, aminek eredményeként Bottas és Vertsappen is elment mellette.

A Bahreinben remek teljesítményt nyújtó Toro Rosso tempója eltűnt Kínára, ráadásul a két pilóta össze is akadt a pályán. Az ütközés kiváltó oka az volt, hogy a hátsó egyenesen végén Gasly egy túl optimista manőverrel próbált Hartley mellé befurakodni.

A két Toro Rosso folytathatta a versenyt, de a biztonsági autónak mégis a pályára kellett hajtania a 31. körben, ugyanis túl sok törmelék maradt a pályának ezen a kritikus pontján. Vettel és Bottas már túl közel járt a bokszbejárathoz ahhoz, hogy a csapatuk reagálni tudott volna.

Míg a Mercedes és a Ferrari lecsúszott a remek lehetőségről, addig a Red Bull gyorsan reagált és meghozták a kulcsfontosságú döntést, aminek értelmében mind a két pilótájukat kihívták kerékcserére, amit a biztonsági autó miatt, időveszteség nélkül teljesíthettek.

A Red Bull taktikájára Hamiltonnal és Raikkönennel sem reagált a Mercedes és a Ferrari, aminek eredményeként Ricciardo és Verstappen is előkelő helyzetben találta magát az újraindításnál. Tíz körrel a leintés előtt pedig már Ricciardo vezette a versenyt.

Míg a pocsék szombat után most joggal nevető ausztrál magabiztosan haladt a győzelem felé, addig a holland csapattársa eldobta magától az esélyeit azzal, hogy Vettel előzése közben összeakadt a két autó úgy, ahogy korábban a két Toro Rosso.

Verstappennek sikerült újraindulnia, és annak ellenére is jobban jött ki az incidensből, mint Vettel, hogy később 10 másodperces időbüntetést kapott. Vele szemben a versenyt korábban vezető német Ferrarija úgy megsérült, hogy Hülkenberg és Alonso is elment mellette, végül pedig csak a nyolcadik lett úgy, hogy már kilencedik pozícióban autózó Sainz is a nyakába lihegett.

A Kínai Nagydíjat végül Ricciardo nyerte Bottas és Raikkönen előtt. A futam leintése után egyik pilóta sem kapott büntetést, tehát a végeredmény hivatalossá vált.A Kínai Nagydíj hivatalos végeredménye:

1. Daniel Ricciardo, Red Bull-TAG Heuer, 1 ó 35 p 36,380 mp

2. Valtteri Bottas, Mercedes, 8,894 mp

3. Kimi Räikkönen, Ferrari, 9,637 mp

4. Lewis Hamilton, Mercedes, 16,985 mp


5. Max Verstappen, Red Bull-TAG Heuer, 20,436 mp

6. Nico Hülkenberg, Renault, 21,052 mp

7. Fernando Alonso, McLaren-Renault, 30,639 mp

8. Sebastian Vettel, Ferrari, 35,286 mp

9. Carlos Sainz, Renault, 35,763 mp

10. Kevin Magnussen, Haas-Ferrari, 39,594 mp

11. Esteban Ocon, Force India-Mercedes, 44,050 mp

12. Sergio Pérez, Force India-Mercedes, 44,725 mp

13. Stoffel Vandoorne, McLaren-Renault, 49,373 mp

14. Lance Stroll, Williams-Mercedes, 55,490 mp

15. Szergej Szirotkin, Williams-Mercedes, 58,241 mp

16. Marcus Ericsson, Sauber-Ferrari, 62,604 mp

17. Romain Grosjean, Haas-Ferrari, 65,296 mp

18. Pierre Gasly, Toro Rosso-Honda, 66,330 mp

19. Charles Leclerc, Sauber-Ferrari, 82,575 mp

20. Brendon Hartley, Toro Rosso-Honda, kiesettA pilóták bajnokságának állása

1. Sebastian Vettel, Ferrari, 54 pont

2. Lewis Hamilton, Mercedes, 45 pont

3. Valtteri Bottas, Mercedes, 40 pont

4. Daniel Ricciardo, Red Bull-TAG Heuer, 37 pont

5. Kimi Räikkönen, Ferrari, 30 pont

6. Fernando Alonso, McLaren-Renault, 22 pont

7. Nico Hülkenberg, Renault, 22 pont

8. Max Verstappen, Red Bull-TAG Heuer, 18 pont

9. Pierre Gasly, Toro Rosso-Honda, 12 pont

10. Kevin Magnussen, Haas-Ferrari, 11 pont

11. Stoffel Vandoorne, McLaren-Renault, 6 pont

12. Carlos Sainz, Renault, 3 pont

12. Marcus Ericsson, Sauber-Ferrari, 2 pont

13. Esteban Ocon, Force India-Mercedes, 1 pontA gyártók bajnokságának állása:

1. Mercedes, Mercedes, 85 pont

2. Ferrari, Ferrari, 84 pont

3. Red Bull, TAG Heuer (Renault), 55 pont

4. McLaren, Renault, 28 pont

5. Renault, Renault, 25 pont

6. Toro Rosso, Honda, 12 pont

7. Haas, Ferrari, 11 pont

8. Sauber, Ferrari, 2 pont

9. Force India, Mercedes, 1 pont

 

(Forrás: m4sport.hu, formula.hu)


Hozzászólások

Russell lett a legnagyobb nyertese Verstappen és Norris kakaskodásának

Russell lett a legnagyobb nyertese Verstappen és Norris kakaskodásának

Nevető harmadikként győzött a Mercedes britje Ausztriában.

Verstappen nyerte az eseménydús Kanadai Nagydíjat

Verstappen nyerte az eseménydús Kanadai Nagydíjat

Estek-keltek a versenyzők az esős futamon.

Leclerc megtörte az átkot, győzött Monacóban!

Leclerc megtörte az átkot, győzött Monacóban!

Végre a hazai versenyén állhatott a dobogó legfelső fokára a Ferrari pilótája.

Lando Norris megszerezte élete első futamgyőzelmét!

Lando Norris megszerezte élete első futamgyőzelmét!

A McLaren brit pilótája a tizedik futamgyőztes a Forma-1 elmúlt tíz évében.

A vakbélműtétből visszatért Sainz nyerte az Ausztrál Nagydíjat

A vakbélműtétből visszatért Sainz nyerte az Ausztrál Nagydíjat

A Ferrari spanyolja győzött a csapattársa és Lando Norris előtt.

Koronavírus miatt törölték az Ausztrál Nagydíjat

Koronavírus miatt törölték az Ausztrál Nagydíjat

Az első szabadedzés előtt két órával jelentette be az FIA, az Forma-1 és a verseny szervezői, hogy nem tartják meg a szezonnyitót.

Lábtöréssel szállították kórházba a Ferrari elütött szerelőjét

Lábtöréssel szállították kórházba a Ferrari elütött szerelőjét

Keserédes győzelmet aratott Sebastian Vettel Bahreinben, ahol a csapattársa elütötte az egyik szerelőjét.

Nem lesz több rajtrácslány a Forma-1-ben; később kezdődnek a futamok

Nem lesz több rajtrácslány a Forma-1-ben; később kezdődnek a futamok

Kér komoly változást jelentett be a Liberty Media.

A Forma-1 várható újításai a 2018-as szezonban

A Forma-1 várható újításai a 2018-as szezonban

Arculat, biztonság, versenynaptár és más szegmensekben változik a száguldó cirkusz a következő szezonban.

Bottas győzelmével és új logóval búcsúzott a Forma-1

Bottas győzelmével és új logóval búcsúzott a Forma-1

Eseménytelen futammal zárta az az évet a királykategória mezőnye.

http://ujhazak.com