Francia címvédés jégtáncban, 14. lett a magyar páros

Sorozatban harmadszor védte meg címét a Gabriella Papadakis, Guillaume Cizeron jégtáncpáros a műkorcsolya Európa-bajnokságon, melyen a Yanovskaya Anna, Lukács Ádám kettős14. lett.A kétszeres világbajnok franciák moszkvai sikeréhez kétség sem férhetett, ugyanis a pénteki rövidprogram után szombaton a kűrben is a legjobbnak bizonyultak.

Mögöttük két orosz páros zárt: másodikként az elmúlt két alkalommal bronzérmes Jekatyerina Bobrova és Dmitrij Szolovjev, míg harmadikként Alekszandra Sztyepanova és Ivan Bukin.

    
A magyar páros a 13. helyről várta a szabadkorcsolyázást, amelyben egy pozíciót rontott, de így is felülmúlta a várakozásokat és 14. lett. "Jól futották a kűrt, nem hibáztak. Előzetesen a 15-20. hely közé vártuk őket, de titkon reménykedtem a jobb szereplésben. Boldogok lehetnek a fiatalok, mert kiválóan szerepeltek életük első Eb-jén" - mondta az MTI-nek Engi Klára, a magyar szövetség pontozásos szakágának igazgatója, aki szerint a márciusi világbajnokságon is húsz közé kerülhet a páros.
   

A kontinensviadal versenyei 16.30-tól a nők kűrjével zárulnak, melyben Tóth Ivett is érdekelt lesz.


    Eredmények (a viadal honlapja alapján):
    jégtánc, Európa-bajnok:
1. Gabriella Papadakis, Guillaume Cizeron (francia) 203,16 pont
2. Jekatyerina Bobrova, Dmitrij Szolovjev (orosz) 187,13
3. Alekszandra Sztyepanova, Ivan Bukin (orosz) 184,86
...14. Yanovskaya Anna, Lukács Ádám 148,69


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Európa legjobb síelős helyei

Európa legjobb síelős helyei

Ezt a hat helyet ajánlják a szakértők.

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

http://ujhazak.com