Fucsovics a főtábla küszöbén

Fucsovics Márton második mérkőzését is megnyerte a selejtezőben, így már csak egy sikerre van a főtáblától a wimbledoni teniszbajnokságon.A világranglista 103. helyezettje hétfőn a kvalifikáció első fordulójában 6:4, 6:3-re verte az osztrák Jurij Rodionovot, szerdán pedig az amerikai Zachary Svajda volt az ellenfele, akit eddigi egyetlen találkozójukon legyőzött salakon a cagliari challenger-tornán. A 232. helyen álló ellenfél két meccset játszott eddig Grand Slam-főtáblán, a 33 éves magyar ugyanakkor 2021-ben negyeddöntős volt Wimbledonban.

A második csatában az első helyen kiemelt Fucsovics és riválisa egyetlen bréklabda nélkül jutott el a rövidítésig, amelyben 5-5 után a nyíregyházi játékos két labdamenetet tudott hozni, így övé lett a 62 perces szett. A folytatás simábban alakult, a 22 éves kaliforniai játékos ekkor már alig tanúsított ellenállást, Fucsovics gyorsan 5:0-ra elhúzott, majd 5:3-nál adogatóként lezárta a mérkőzést, amely 1 óra 45 percig tartott.

A magyar játékosnak még egy meccset kell nyernie a főtáblára kerüléshez, amelyen alanyi jogon ott lesz Marozsán Fábián.

Eredmény, selejtező, 2. forduló:

Fucsovics Márton (1.)-Zachary Svajda (amerikai) 7:6 (7-5), 6:3

később:

Udvardy Panna-Destanee Aiava (ausztrál) 16.00 körül

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

http://ujhazak.com