Fucsovics a Wimbledonban elődöntős Hurkacz ellen kezd

Gergelics József, az MTI különtudósítója jelenti: Az idei wimbledoni tornán elődöntős Hubert Hurkacz lesz Fucsovics Márton ellenfele a pénteken rajtoló tokiói olimpia férfi tenisztornájának első fordulójában.A nyíregyházi játékos pályafutása során kétszer csapott össze a lengyel riválissal és mindkétszer legyőzte őt: 2018-ban a cincinnati mesterversenyen és a budapesti challanger-tornán is három játszmában kerekedett felül. Mindkét találkozót ugyanúgy kemény pályán játszották, mint amin a tokiói játékokat is rendezik.
    

Ennek ellenére a hetedik helyen kiemelt Hurkacz számít esélyesebbnek, mivel 12. a világranglistán, míg a 29 éves Fucsovics a 38. pozíciót foglalja el. Ráadásul néhány hete elődöntőig menetelt Wimbledonban, ahol többek között Roger Federert búcsúztatta. A meccs győztese a második körben a brit Liam Broady és az argentin Francisco Cerundolo párharcának továbbjutójával találkozik, a nyolcaddöntőben pedig - a papírforma szerint - a 11. helyen rangsorolt, Australian Open-elődöntős orosz Aszlan Karacev következhet.
    

Ugyanezen az ágon szerepel a világelső Novak Djokovic is, aki a világranglistán 139. bolíviai Hugo Dellien ellen kezd. A magyar játékos - akit éppen a szerb sztár  állított meg Wimbledonban a negyeddöntőben - a legjobb négy között találkozhat Djokoviccsal, ha mindketten eljutnak addig. Az első forduló pontos menetrendjét később hozzák nyilvánosságra, a tenisztorna az első teljes versenynapon, azaz szombaton rajtol.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Több mint 800 résztvevővel, köztük magyarokkal indul szombaton a 48. alkalommal sorra kerülő Dakar-rali, a világ leghosszabb és legnehezebbnek tartott tereprali-versenye.

Európa legjobb síelős helyei

Európa legjobb síelős helyei

Ezt a hat helyet ajánlják a szakértők.

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

http://ujhazak.com