Fucsovics az ausztrál bajnokságra tartogatja a csúcsformát

Fucsovics Márton saját bevallása szerint négy győzelmét követően csütörtökre "elfogyott kicsit" az 1,465 millió dollár (433 millió forint) összdíjazású dohai keménypályás tenisztornán, amelynek negyeddöntőjében két sima szettben (6:2, 6:0) kikapott a szerb Miomir Kecmanovictól.Fucsovics pénteken, a közösségi oldalán kifejtette: a vereség után sok negatív kritikát kapott, ezért úgy érezte, hogy mindenképpen reagálnia kell a történtekre. "Felkészültem Dohára, a szezonra. Jól játszottam, négy meccset nyertem. Tegnapra elfogytam kicsit. Nem fogom a rossz időre, az ellenfél szerencséjére, de nem segített, ez tény. A csúcsformát az Australian Openre szeretném elérni, fizikailag és mentálisan egyaránt. Nem szeretnék megsérülni, tegnap jó sanszom lett volna rá" - írta.

    
Hozzátette: dolgozik tovább, az ő lelkiismerete tiszta. "Higgyétek el, hogy nehezebb ez, mint ahogy sokszor látszik" - fogalmazott. Elárulta: este már repülőre ül, és utazik Ausztráliába, ahol hétfőn kezdődik a következő versenye. Fucsovics selejtezős volt a dohai tornán, két győzelemmel lépett fel a főtáblára. Ott előbb három szettben bravúros győzelmet aratott a nyolcadik helyen kiemelt amerikai Frances Tiafoe felett, majd két játszmában jobbnak bizonyult a szabadkártyás török Cem Ilkelnél.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Több mint 800 résztvevővel, köztük magyarokkal indul szombaton a 48. alkalommal sorra kerülő Dakar-rali, a világ leghosszabb és legnehezebbnek tartott tereprali-versenye.

Európa legjobb síelős helyei

Európa legjobb síelős helyei

Ezt a hat helyet ajánlják a szakértők.

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

http://ujhazak.com