Fucsovics búcsúzott az első fordulóban

Fucsovics Márton három szettben kikapott a spanyol Jaume Munartól szerdán a 9,1 millió dollár (hárommilliárd forint) összdíjazású sanghaji keménypályás férfi tenisztorna első fordulójában.A világranglistán 58. magyar előzőleg mindkét mérkőzését megnyerte a szeptemberi US Openen nyolcaddöntős riválisa ellen: 2019-ben Stuttgartban és másfél hónapja Winston-Salemben is ő bizonyult jobbnak.

A kínai csata nyitószettje 2:2-nél dőlt el, amikor a 33 éves Fucsovics elvette az öt esztendővel fiatalabb Munar adogatását, majd 5:4-nél bréklabdát hárítva kiszerválta a játszmát. A folytatásban 1:2-nél a barcelonai teniszező védte ki ellenfele bréklabdáit, csakhogy 5:6-nál a magyar klasszis a legrosszabbkor bizonytalanodott el, és néhány hibával "odaadta" a szettet ellenfelének.

Az utolsó felvonásban Fucsovics egyre kisebb ellenállást tanúsított, 1:3-nál egy percig feküdt kimerülten a földön, majd jeges zacskóval próbálta hűteni magát. Munar innen már gyorsan lezárta a meccset az erejével teljesen elkészülő magyar teniszező ellen, és 2 óra 43 perc elteltével ő ünnepelhetett.

A verseny másik magyarja, Marozsán Fábián (57.) a háromszoros Grand Slam-győztes, svájci Stan Wawrinka (129.) ellen kezd 14 óra körül, miután hétfőn a pekingi negyeddöntőben kikapott a volt világelső - és későbbi tornagyőztes - olasz Jannik Sinnertől.

Eredmény, 1. forduló (a 64 közé jutásért):

Jaume Munar (spanyol)-Fucsovics Márton 4:6, 7:5, 6:1

később:

Marozsán Fábián-Stan Wawrinka (svájci) 14.00 körül

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

http://ujhazak.com